Íme, a király!

Bármilyen hihetetlen, a királyi családok fő tevékenysége abban merül ki, hogy ők a királyi család. Reprezentálják az országot, néha hozzászólnak a politikához, nem így kellene gyerekek, inkább amúgy, kapjuk már össze magunkat – ilyeneket mondanak a civakodó minisztereknek. Karitatív tevékenység nélkül meg tényelg kínos lenne, úgyhogy itt-ott arcukat adják egy-egy jóindulatú kezdeményezéshez. V. Harald egyébként két országot látogat meg évente hivatalosan, hogy magánemberként hová megy, az más kérdés. Szlovákiába is azért jött, mert ez volt a programjában. Olyan ez, mint a Jancsó-filmek. Azért csináltam, mert volt rá pénz – szokta mondani Miki bácsi, amikor arról kiérdezik, ezt vagy amazt a filmjét milyen nemes céllal forgatta. Eljött hát Harald is, mosolygott, kezet rázott Ivan Gašparovičcsal, mert így kívánja az illem. Az elnök ószláv szokás szerint kenyérrel és sóval fogadta. Ezt V. Harald már előre tudhatta, küldöttségével ugyanis norvég szakácsok is jöttek, az ő főztjüket fogja enni, valószínűleg halat, ahogy szereti. Ehetne például treszkát, majonézes tőkehalsalátát is, viszont a protokoll látogatások lényege nem az, hogy végigkóstoltassák a nemzeti ételeket, mert ha nem ízlik valami, az bizony kínos lehet. A szlovákok nemzeti étele, a brindzás galuska a szlovák protokoll szerint különben is „gusztustalanul kinéző” (!) étel, hivatalos vendégek elé nemigen rakják. A norvég királyi pár egyébként sosem étkezik nyilvánosan. Szóval, Harald tesz egy kört Pozsony Óvárosában, koccint a fogadáson, megnézi Selmecbányát, majd visszarepül Norvégiába. Snitt.