Így finanszírozd egyházadat

A magukat liberálisnak valló honatyák szerint az ő módosításuk által valósult volna meg az állam és az egyház szétválasztása. Azt szerették volna, hogy az állampolgárok adójuk két százalékával támogathassanak egy egyházat, ahogy azt jelenleg civil szervezetekkel tehetik. Amióta azonban kiderült, hogy Robert Fico családjában sok pap és szerzetes akadt, s ifjúkorában ő maga is templomjáró volt, a kivetkőzött, mályvaszínzakós párttitkárokat nem csak nyomokban tartalmazó Smer a jelenlegi, alapjaiban 1949-ben lerakott modell mellett tette le a voksát, lesöpörve az asztalról az egyébként nem logikátlan módosítást. A liberális politikusok javaslata nem alapból rossz vagy elvetendő. Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, ahol a lakosság 85–90%-a tartozik valamilyen felekezethez, csak értetlenül néznének a posztszocialista országok egyház-finanszírozási rendszere láttán. Ott ugyanis az egyházakat a hívek tartják el. A külhoni magyar diaszpórából sajnálatosan kevés hír érkezik térségünkbe, ezek közül nagy visszhangot keltett, amikor 2010-ben az Ohio állambeli Clevelandban bezárták a Szent Imre római katolikus templomot (van happy end: azóta megnyitották). Richard Lennon megyéspüspök „racionalizálási hulláma” nyomán 50 templomot zártak be, bennünket történetesen azért érdekel pont ez az egy, mert ide jártak a helyi magyarok. A közgazdász habitusú Lennon azt mondta, 2000 hívő kell egy templom eltartásához. Nincs hívő, nincs templom – vélekedett a „racionális” püspök, ami egyházi szempontból nem bizonyosan helytálló, gazdaságiból valószínűleg igen. Ez a modell egyébként már Szlovákiában is működik, több olyan szektánál vagy kis egyháznál, amely nincs bejegyezve vagy be van, de állami támogatásra nem jogosult. A nyugati modellek azonban nem ültethetők át egy az egyben a szlovákiai viszonyokra. Nyugaton ugyanis nem volt, ami nálunk: négy évtized kommunizmus. A diktatórikus rendszer erőszakkal államosította, majd négy évtizeden keresztül saját elképzelése szerint használta az egyházak vagyonát, földeket, erdőket, épületeket, amelyekből korábban az egyházaknak önnön struktúrájukat működtetni hivatott bevételei származtak. A rendszerváltást követően ezek csak részben kerültek vissza eredeti tulajdonosukhoz. Míg nyugaton a zsebből történő, hívők általi egyház-finanszírozásnak kialakult kultúrája és rendszere van, addig nálunk ez legfeljebb perselypénz formájában realizálódik, ami még a templomok fenntartását sem mindenhol fedezi, nem még az egyéb, járulékos költségeket. Hosszabb távon valószínűleg nálunk is az „önfenntartó” modell fog érvényesülni. Majd. Egyszer. Ha mentálisan is ráállunk, hogy egyházunkért – akinek van – anyagilag is felelősek vagyunk. A döntést azonban össztársadalmi konszenzussal kellene meghozni, és nem a választások előtt fél évvel, parlamenten kívüli pártocskák ugródeszkájaként.