Húsvétra várva...

Másnap súlyos vírusos betegséget kaptam. Elvesztettem a hangomat. Több éjszakán át nem aludtam. A torkomban erős szúrást éreztem, szinte elviselhetetlen volt. Azt mondtam magamnak: „Istenem, te aztán tényleg tudod, kinek kellett volna befognia a száját, és kinek van szüksége a megtisztulásra, hogy erősebb és jobb legyen.”

Amíg az egész világ körülöttünk változik, mi viszont változatlanok maradunk, addig ez nem segít rajtunk. Virágvasárnap vár ránk. Úgyhogy: „hozsanna!” Tudjuk, mi jön holnap. Mi, emberek már csak ilyenek vagyunk. Először integetünk a dicsőségnek, aztán következik egy teljes fordulat, és összevissza vagdalkozunk. Ez a vérünkben van. „Vágj és vágj, amíg vérezni nem fogsz egészen addig, amíg a szlovákok nem lesznek az urak Szlovákiában.”

Ej, mi már 32 éve vagyunk itt az urak. És még mindig több a plebejus, mint az úr. Állandóan vitatkozunk, veszekszünk, káromkodunk, küldözgetjük egymást valahová.

Virágvasárnap lesz. A tömeg Krisztus dicsőségére kiabál. Alig egy hét múlva ugyanezek az emberek halálba küldik őt. A tömeg kedvencei nem végzik jól. Egy cseh fotós, a kilencvenes éveiben járó Jan Saudek egyszer ezt mesélte nekem: „1942-ben Moravec miniszter vezetésével az egész Vencel tér felemelt jobb kézzel állt, és megesküdött a Führerre. Ugyanezen a téren 1948-ban az emberek ökölbe szorított kézzel tisztelegtek Klement Gottwald előtt. Aztán megint ugyanott kulcsokat csörgettek. Azt gyanítom, hogy ugyanazok az emberek is voltak ott, mert azóta csak 50 év telt el. És eddig sikerült a nemzetnek több teret megtöltenie.”

Nemzetként keveset szégyelljük magunkat azok miatt a katolikus anyáink és nagyapáink miatt, akik a zsidó Jézushoz és Máriához imádkoztak, miközben zsidó férfiakat, nőket és gyerekeket küldtek a gázkamrákba. Alig szégyelljük magunkat a kommunista apáink és anyáink, valamint a mai demokraták miatt is, akik egyfojtában a másságról és a másság elfogadásáról beszélnek, miközben rosszabbul viselkednek, mint azok, akik szekrényében otthon gárdista vagy kommunista egyenruha lóg. Talán mindkettő.

A virágvasárnap tükröt tart elénk. Húsvét megmutatja nekünk az igazságot önmagunkról. A saját küszöbünkről, amely előtt rendet kellene tennünk. Nem az idegenek háza előtt kell takarítanunk. Az mindig is jól ment nekünk. A saját küszöbünk vár a seprűre. Hiányzik a szeretet és a megbocsátás képessége. Még az ellenségeinket és felebarátainkat is szeretnünk kellene.

A szám egy hétig ki sem nyílt a fájdalomtól. Próbáljuk meg néha, hogy csak úgy csukva tartjuk a szánkat, némuljunk el! Majd meglátjuk, szavak nélkül is mennyi mindent fogunk megtudni. Nem másokról, hanem saját magunkról. Közeleg a húsvét...

A szerző a Plus 7 dní munkatársa