Husák-gyerekek nyugdíj nélkül

<p>A jövőben olyan mértékben fog romlani az eltartók és eltartottak közötti, ma sem túl jó arány, hogy a jelenlegi harmincasok az első pilléres állami nyugdíjrendszerből legfeljebb alamizsnára számíthatnak. Szlovákiában 1977 és 1980 között született a legtöbb gyerek (évente mintegy százezer), ma is ez a korosztály &ndash; a harmincasoké &ndash; a legnépesebb.<br />&nbsp;</p>

 E generáció tagjaként is szeretném figyelmeztetni kortársaimat, hogy öregkorukra az államtól túl sokat, de főleg tisztességes nyugdíjat ne várjanak. A demográfiai folyamatok (a társadalom elöregedése) miatt az állami, a generációk közötti szolidaritásra épülő ún. első nyugdíjpillér (felosztó-kirovó rendszer) képtelen lesz még csak megközelíteni is az öregkori járandóságok jelenlegi szintjét. Az egyszerű magyarázat a rendszer (első pillér) jellegéből adódik, leegyszerűsítve: amit az aktuálisan dolgozóktól ma beszednek járulékként, azt holnap a nyugdíjasok megkapják járadékként. Ezért a rendszer azon áll vagy bukik, hogy milyen a társadalom korcsoportok szerinti összetétele, illetve mekkora a (legálisan) foglalkoztatottak aránya.

Szlovákia létrejötte óta havonta mintegy ezer fővel nő a nyugdíjasok száma, 1994 és 2011 között 200 ezerrel lett több nyugdíjas. 2010-ben 100 nyugdíjasra mindössze 164 járulékfizető jutott, azaz egy nyugdíjasra már ma sem jut két dolgozó! 2060-ban az Európai Bizottság öregedési munkacsoportjának prognózisa szerint 100 nyugdíjasra már csak 74 járulékfizető fog jutni Szlovákiában. A nyugdíjasok száma addig közel 900 ezerrel megemelkedik, míg a dolgozóké több mint félmillióval visszaesik.

Mi, a Husák-érában született harmincasok azzal szembesülünk, hogy jelenleg a befizetéseinkből úgy-ahogy (messze nem az elvárt mértékben) eltartjuk a nyugdíjasokat, de amikor mi nyugdíjba megyünk (70 év felett, mert ez alatti korhatárral ne számoljunk), feleannyian lesznek azok, akiknek minket kellene eltartaniuk. Gondoljunk csak bele: 2040 után egy átlagos fizetésből több mint egy átlagos nyugdíjat kellene elvenni. Vajon mekkora lehet ennek a vásárlóértéke? És ez még nem minden, mert a járulékfizető dolgozóknak a nyugdíjasok mellett természetesen a munkanélkülieket és az átmenetileg nem dolgozókat (szülési, gyermeknevelési szabadság, betegszabadság) is el kell tartaniuk, meg persze az egész közszférát.

Meg kell jegyezni, hogy az említett prognózis pozitív bevándorlási mérleggel, javuló foglalkoztatottsággal és valamelyest emelkedő születésszámmal kalkulált. Ezek közül egyiknek sem kell feltétlenül megvalósulnia, tehát az arányok még rosszabbak is lehetnek. Mese nincs, az állami gondoskodásra várás helyett főként magunkról kell majd gondoskodnunk. Több stratégia is létezik: önkéntes takarékoskodás, beruházások, több gyermek vállalása. Erre már csak azért is szükség van, mert a Fico-kormányok a kötelező takarékoskodást lehetővé tevő második pillért mára teljesen szétzilálták. A háromszori megnyitás, a több mint húsz törvénymódosítás és főleg az oda áramló járulék több mint megfelezése (a bruttó bér 9%-a helyett csak 4%) miatt a második pillérben már lehetetlen elég pótlólagos megtakarítást felhalmozni a majdani soványka állami nyugdíj mellé.

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?