Hova jutottunk harminc év alatt?

A közvélemény-kutatások jól mutatják, hogy a lakosság egy része még ma is nosztalgiával gondol a rendszerváltás előtti „régi szép időkre”.
Nem meglepő, hogy a nosztalgiafaktor különösen az idősebb korosztályoknál magas, ugyanis fiatal éveire mindenki pozitívan emlékszik vissza, és az elme jóindulatúan elhomályosítja a múlt hiányosságait. A kétkoronás tej és az állami lakásépítés megmarad az emlékezetben, de az üres polcok és az elnyomás emléke elmosódik. Tény viszont az is, hogy Csehszlovákia szlovák részének a szocializmus évei gazdaságilag sokat segítettek. Az addigi főleg agrárgazdaságot a szocialista iparosítás modernizálta, és ez a modernitás megjelent a lakosság életében is. Sokan költöztek vidékről frissen épített panelházakba, és olyan modern vívmányokkal találkoztak, mint a színes tévé, a meleg csapvíz vagy a mosógép. A lakosság iskolázottsága is folyamatosan javult, egyre több fiatal mehetett egyetemre. A szocialista tervgazdaság azonban nem volt hosszú távon fenntartható, és a hetvenes évektől kezdve egyre több repedés jelent meg a rendszer struktúrájában. Az innováció és a motiváció hiánya fokozatosan a rendszer kifulladásához vezetett, és miután a Szovjetunió 1989-ben szabadon engedte Közép-Európát, kártyavárként omlott össze a szocializmus.

A bársonyos forradalom napjai optimizmussal voltak tele, ami gazdasági téren is megmutatkozott. 

Hittünk benne, hogy Ausztriát legkésőbb egy évtized alatt utol tudjuk érni. Most már tudjuk, hogy ez mennyire naiv elképzelés volt, és az ausztriai életszínvonaltól ma is messze vagyunk.

A rendszerváltás első éveiben a csehszlovák gazdaság összeomlott, ugyanis a vállalatok egy része nem tudott alkalmazkodni a piaci versenyhez és nem élte túl a szocialista exportpiacok eltűnését. Ez gyorsan növekvő munkanélküliséghez vezetett, ami a növekvő árakkal együtt jelentősen lerontotta a lakosság egy részének életszínvonalát. A 90-es évek közepére azonban sikerült a szlovák gazdaságot stabilizálni, és a mečiari évek kisiklása után növekedési pályára terelni. A tátrai tigris dinamikus évei ugyan már elmúltak, de a globális gazdasági válság óta eltelt évtized is folyamatos gazdasági növekedést hozott. 

Minden nosztalgiafaktor ellenére az igazság az, hogy ma a lakosság jobban él, mint a rendszerváltás előtt.

Több mint öt évvel tovább élünk, mint 1989-ben, és az egészségben leélt éveink száma is magasabb. Nem elhanyagolható az sem, hogy tisztább környezetben élünk, ami a szocialista nehézipar bukásának és a környezetvédelmi előírások szigorodásának köszönhető. Az átlagbér vásárlóereje mintegy harmadával magasabb, mint 1989-ben, és a legtöbb termékért ma kevesebbet kell dolgozni, mint 30 évvel ezelőtt. Igaz azonban az is, hogy ma sokkal több hitelünk van, mint a rendszerváltás előtt, elsősorban a lakásárak emelkedéséből következő lakáshitelek miatt.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az átlag mögött emberi sorsok rejtőznek. 

Az elmúlt harminc évet ezért másképpen ítéli meg az, aki sikeres vállalkozást épített, mint az, aki évek óta nem tud munkát szerezni leszakadó régiójában. Mást hozott a rendszerváltás a külföldön tanuló egyetemistának és mást a többletkiadásokkal küszködő kisnyugdíjasnak.

Nem róhatjuk ezért fel a rendszerváltás veszteseinek, hogy visszasírják az 1989 előtti időket, inkább a politikai és gazdasági elitnek kell felrónunk azt, hogy nem tett többet ezekért az emberekért. Minden gondunk ellenére azonban ne feledjük, hogy Szlovákia lakossága még sosem élt olyan jól és szabadon, mint ma, és a rendszerváltás turbulens első évtizede után következő húsz év egyértelmű sikertörténet. 

Aki ebben kételkedik, annak elég egy pillantást vetnie a tőlünk keletebbre fekvő országokra.