Hol van az MKP 50 millája?

Figyelem, az ígéretet a Magyar Koalíció Pártja kampánygyűlésének „vendégszónokaként” tette őexellenciája. Közölvén, a szóban forgó összeget az MKP oszthatja majd szét, miután megérkezett a pártszámlára!

A kínos eset mindössze annyi meglepetéssel szolgálhat, hogy immár nemcsak az MKP távozófélben levő elnökével, Csáky Pállal szemben merülhet fel a verdikt, hogy akkor is hazudik, ha kérdez, hanem a magyar diplomáciai testület és a kormány érintett tagjai is alaposan beleléptek… Méghozzá korántsem csendben…

Utóbbi sommás állítást az a parlamenti választások előtt két nappal eszközölt Csáky-nyilatkozat támasztja alá, mely szerint Orbán Viktornál ő maga intézkedik a szóban forgó támogatás átutalásával kapcsolatban. Hogy a pénz, úgymond, már a választásokat megelőző napon rendelkezésre álljon…

Belátható talán, nem kell ahhoz az MKP és a Fidesz-kormány kákáján mindenáron csomót kereső ellendrukkernek lenni, hogy megállapíttasson, ennek az „anyaországi” segédlettel kiagyalt és lekommunikált kampányprojektnek körülbelül annyi köze van a Csáky Pál által évek óta oly szorgalmasan ragozott elegancia kifejezéshez, mint az esőerdőkben élő indián törzseknek a budapesti Operabálhoz.

Sajnos abban az esetben is így van ez, ha a pénz – végső soron a sajtó oknyomozásának, interveniálásának köszönhetően – valamilyen úton-módon átutalódik az MKP számlájára. Ahogy mondani szokás, kissé megkésve, ám annál nagyobb szeretettel…

És nem csupán azért, mert ezek után bármely kívülállóban joggal merülhet fel a kérdés, vajon nem sógor-koma alapon kerül-e majd szétosztásra? Avagy uramobocsá! valamilyen furmányos kerülővel Csáky és a választási eredmények tükrében most már hozzá hasonlóan állásinterjúkra ítélt kollégái zsebében köt ki…?

A projekt egyik legkiábrándítóbb vonatkozása az a tény, hogy általa épp az az MKP és „anyaországi” keresztapái keveredtek a szavazatvásárlási szándék „bűnébe”, akik fő ellenlábasaikat kezdetektől fogva holmi mágnás Luciferek túszaiként igyekeztek lefesteni a köznép előtt. Vagyis kiderült, eredendően ki prédikált vizet, miközben bort ivott.

Ennél a billognál azonban egy sokkal csúfabb is került a rajtakapottak homlokára. Arról van szó, hogy a szóban forgó közszereplők identifikálható nyereségvágyból – szavazatmaximálási szándék – lehetséges szavazótáboruk egy részének, az árvízkárosultaknak a nyomorúságából szerettek volna tőkét kovácsolni.

Ami pedig a legkeserűbb habja ennek a „magyar megmaradás” álszent lózungja jegyében ki/sütött szimbolikus tortának, hogy, sem a főcukrász – Csáky Pál –, sem pedig az alkalmi segédeivé szegődött magyarországi politikusok nem állnak ki a nyilvánosság elé, hogy férfimód beismerjék tettüket. És megkövessék mindazokat, akiket nyereségvágyból mocskoltak, meg azokat, akiken élősködni igyekeztek.