Hogyan beszélgessünk álhírterjesztőkkel

Úgy vélem, érdemes összefoglalni a lényeget, mert nálunk is aktuális a téma. Olyan országban élünk, ahol az általános iskolák felső tagozatos pedagógusainak több mint fele hiszi, hogy a koronavírust laboratóriumban hozták létre, 49 százalékuk feleslegesnek tartja a maszkviselést és nem oltatná be magát akkor sem, ha ingyenes lenne a vakcina. És most kapaszkodjon meg mindenki, aki még nem találkozott a szóban forgó Focus-felméréssel: a felső tagozatosokat tanító hazai pedagógusok 31 százaléka szerint a teljes lakosság tesztelésének az a valódi célja, hogy mikrocsipet ültessenek belénk, amelynek segítségével hatni tudnak az agyműködésünkre. Hogy kik? Hát a kormány, a hatalom. És ha diplomás értelmiségiek ezt gondolják, sőt terjesztik, akkor mi lehet a helyzet egy-két iskolázottsági szinttel lejjebb?

Nos, az amerikai szakértők pontokba foglalták a receptet, előrebocsájtva, hogy felesleges ismeretlenekkel vitába bonyolódni a Facebookon, fókuszáljunk inkább azokra, akik közel állnak hozzánk. És ha lehet, személyesen beszélgessünk velük, illetve telefonon, Skype-on keresztül, hogy azonnal érzékeljük a nonverbális jeleket (arckifejezés, hangsúly stb.) Először is kérdezzük meg tőlük, honnan származnak az információik. Lehet, hogy nem is ellenőrizték a forrást vagy nem ismerik behatóbban azokat az oldalakat, amelyeket propagálnak. Szembesítsük őket az adott platformon megjelent egyéb okosságokkal is, hátha maguktól észbe kapnak. Ez főleg a hatvan év feletti megosztókra vonatkozik, akik közül többen gondolják, hogy ami valahol cikk formájában megjelent, az mindenképp igaz, illetve hogy a modern technológiáknak köszönhetően mindenki releváns információkat kap. Sosem hallottak algoritmusokról, információs buborékokról, és arról sem, hogy egyesek mennyi pénzt keresnek a valóság deformálásával, „szűrésével”. Ne háborodjunk fel a naivitásukon, inkább tudatosítsuk, hogy ők főleg saját korosztályukra lehetnek befolyással, és több idejük van online traccsolásra, mint a fiatalabbaknak, úgyhogy épp ők azok, akik akaratlanul komoly kárt okozhatnak.

Mindenkivel legyünk higgadtak, főleg ha kezdetben elzárkózik, sőt agresszíven reagál kérdéseinkre. (Tudod, hogyan működik a Google? Vajon miért néz ki másként a te Facebook-üzenőfalad, mint az enyém? Szerinted kinek lehet hasznos egy álhíroldal működtetése?) Soroljunk fel olyan bizonyítatlan összeesküvés-elméleteket, amelyek gyorsan elterjedtek, és amelyeken ők is felháborodnak. Majd szegezzük nekik a kérdést: vajon mi a biztosíték arra, hogy az általuk terjesztett információk valósak? Mondjuk el, mi a különbség a mérvadó lapok és a no-name portálok tartalma között. Minden körülmények között próbáljuk megőrizni higgadtságunkat, bármilyen hajmeresztő összeesküvés-elmélettel találkozunk is. Gondoljunk arra, hogy ezek az emberek hetek, hónapok óta azonosulnak az általuk terjesztett zagyvaságokkal, úgyhogy személyes sértésnek tekinthetik ezek megkérdőjelezését. És legfőképp ne várjuk, hogy egy csapásra meg tudjuk változtatni a véleményüket. Már az is eredmény, ha kétségek ébrednek bennük, és elgondolkodnak a kitalációk és a valós hírek megkülönböztetését illetően. Ha a hozzáállásuk változik, látóterük tágul és rádöbbennek, hogy az általuk ismert ösvényen kívül más utak is léteznek az igazság felé, félig már nyert ügyünk van. Viszont azt is fel kell ismernünk, ha nem segíthetünk, ha szakemberre van szükség. Ez általában olyankor fordul elő, ha az illető annyira félti az integritását, egészségét, életét egy képzeletbeli ellenségtől, hogy megrögzött módon ragaszkodik valamilyen teóriához. Ez olyan fajta bezárkózó védekező mechanizmus, amivel csak pszichológusok tudnak mit kezdeni.