Hej, Rákóczi...

 

Nem is kellene megemlíteni e turistáknak szóló figyelmeztetést, ha a sajtó teljesen fölöslegesen nem fújta volna föl egy bizonyára a szolgálatban már nagyon megfáradt, nyugalmazott érsek elszólását, aki azt kezdeményezné, hogy Rákóczi hamvait a kassai Szent Erzsébet-székesegyházból szállítsák át Magyarországra. És ha – a felajánlással teljesen kompatibilis méretű baromságként – az egyik magyar szélsőséges párt nem reagált volna úgy, ahogy: azaz, tessék már ideadni Rákóczit, Kassával együtt. Merthogy Rákóczi Kassán nem zavar senkit. Jobban mondva: akit zavar, ne menjen a dómba. Ha hívőként zavarja őt Rákóczi, akkor nem olvasta a Szentírást, hitbéli élete folklór csupán, Jézus sok mindent hirdetett, de gyűlöletet egy szemet sem. Akit nem hívőként, hanem a történelmet szomjazó turistaként zavarja Rákóczi, az bizony nem a történelem bővebb összefüggéseinek vizsgálata miatt érkezik Kassára, hanem azért, hogy a lehető legrosszabbat tegye a történelemmel, a politika prostituáltjaként kezelje azt. Még jó, hogy csak a média kreált hírt a nyugalmazott érsek semmivel sem magyarázható felajánlásából, nem pedig a tömegigény. De vigyázat, a tömegigényt is gerjeszti valaki. Hogy Rákóczi mit keres a kassai dómban, arról ne egy politikai véleményoldal hasábjain értekezzünk, tegyék meg történészek, mint ahogyan számos alkalommal meg is tették. A fejedelem sírja turistákat vonz, s mivel a magyar történelem nem elhanyagolandó alakjáról van szó, még a politika is belerondít néha a megemlékezésekbe, látogatásokba. No és? Ahány turista, annyi előélet, annyiféle tudás, hozzáállás, értékrend. Annyiféle motiváció a látogatásra. Ezzel semmi baj nincsen. Néhányan talán még viselkedni sem tudnak. Mint ahogy a világ bármely műemlékénél vannak az odafigyelők, a látnivalókat kötelezően látogatók, meg aztán a bunkók. (Anyáááá, figyuuuu, itten van a Markopóló kéglije – hangzott a „pésti” szleng egy turistacsónakon néhány éve Velencében, a sok német közt nem nagyon jelentkeztünk, hogy halló, mi is magyarok vagyunk...) A baj máshol van. A kilencvenes években néhai Gyökeres György fotózta le azt az éppen felújítás alatt álló templomot, amelyen az Úr dicsőségét fennen hirdette a felirat: Erős várunk nékünk az Isten. Majd alatta filctollal, jó vastagon: Vigyázz, hulla vakolat (így). Egyre több műemlékünkről „hulla vakolat”, nemtörődömségünk legdrágább katalizátora volt tavaly a krasznahorkai tűz, sokkal inkább a linkség, mint a két cigiző kiskamasz bűne. A keresztény erkölcs úgy hull le az egyre kevésbé keresztény Európáról, mint máz a rossz edényről, s nemzeti önrendelkezésünk egyre több közép-kelet európai országban néz ki úgy, hogy legalább olyan felelőtlenek és tehetetlenek vagyunk önállóan, mint voltunk a föderációban, idegen korona alattvalóiként, vagy éppen Moszkva csatlósaiként. Ez a baj. Rákóczi jó helyen van, akit a megismerés, a felfedezés öröme hoz Kassára, jó helyen találja, még egy imát is elmondhat az Úr házában, ki-ki a saját nyelvén. Az érsek úr fáradt, pihenjen, sem az ország, sem az eklézsia, sem a nemzet nem lesz gazdagabb Rákóczi eltávolításával, de ha mégis nagyon arra vágyik, olvassa el Ladislav Kováč 1988-ban írt tanulmányát arról, miként fosztották meg Štúrék a szlovákokat a történelmüktől, rájuk oktrojálva egy hamisat. Olyat, amilyet szent helyen, a szószékről hirdetni, még ha közvetetten is, bűn.