Hedvig hét és félszer

<p>Malina Hedvig hét és fél éve tartó kálváriája során legalább hét és félszer gondoltuk, hogy messzebb már nem mehet el a hatalom, itt meg kell állnia, mert ebben már sem logika, sem érdek nincs. Mégse állt le, s még most sem gondolja, hogy elég volt.</p>

Először akkor lepődtünk meg, amikor az áldozatból elkövetőt kreáltak és azt mondták, Malina Hedvig kitalálta az egészet. Arra sokan számítottak, hogy az ügyet nem vizsgálják ki, az elkövetők nem kerülnek elő, vagy ha mégis, azt mondják: nem nacionalista indíttatású támadás történt. Arra senki se gondolt, hogy azt bírják kitalálni: az egész meg sem történt. Épp kezdtünk felocsúdni a döbbenetből és megbékélni azzal, hogy ha Szlovákiában megvernek egy magyart, akkor az hivatalosan csak fikció lehet, amikor egy polgár feljelentése nyomán Hedvig ellen emeltek vádat. Hamis tanúzás miatt. Még ekkor is akadtak, akik naivan azt gondolták, a nyomozó majd alaptalannak ítéli a vádat, s azzal zárja le a vizsgálatot, hogy nem bizonyított a hatóság szándékos félrevezetése – merthogy a hamis tanúzás szándékosságot feltételez. És igen, már akkor ott tartottunk: nem baj, ha nem vonják felelősségre a vétkeseket, ha nem kap elégtételt a diáklány, csak már ne gyötörjék tovább.

De a hatalom észjárása bizarrabb. 2007-ben Dobroslav Trnka főügyész kijelentette, a nyitrai nyomozók és ügyészek nem végeztek alapos munkát, ki kell köszörülni a csorbát, új vizsgálat során kideríteni, mi is történt. Voltak, akik fel is lélegeztek, hogy a legfelsőbb vádhatóság veszi kézbe az ügyet. Majd felelősségre von mindenkit, aki eddig törvényt sértett, emberi jogokat tiport sárba. Mára mindenki kigyógyult az ilyen illúziókból.

Aki még reménykedett, hogy van itt hatóság, hivatalos személy, aki az igazságot keresi, akkor ábrándulhatott ki végleg, amikor elolvasta Peter Labaš professzor fiktív konzultánsokkal írt orvos szakértői jelentést, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy Hedvig megharapta saját magát. Következménye ennek sem lett, az élénk fantáziájú prof második esélyt is kapott, amit arra használt fel, hogy kifejtse elméletét Hedvig vérzékenységéről. Megfagy az ember ereiben a vér, annyira abszurd.

Hosszú csend után, 2011-ben Iveta Radičová kormánya ugyan nagyon óvatosan és alibista módon, de elismerte, hogy a vizsgálat során sérülhettek Malina Hedvig emberi jogai. Fellélegeztünk, de jött a kormányváltás, és Ficóék ott folytatták Hedvig üldözését, ahol abbahagyták. Sőt, fokozni is tudták. 2012 tavaszán elrendelték pszichiátriai kivizsgálását, és kilátásba helyezték intézeti megfigyelését. Másfél évig kínozták ezzel az addigra már kétgyerekes anyát, mire megunták és a szakértők nagyvonalúan azt mondták: ha ő úgy érzi, nyomás alatt van, akkor nem erőltetik a dolgot. Közben jött az új főügyész és a remény, hogy nem akar elődje nyomdokain lépkedni, folytatni a hajtóvadászatot. De ő csak annyit tett, hogy új ügyészt bízott meg a vizsgálattal, akit a jelek szerint meghatározott feladatra szerződtettek. Új szakvéleményt íratni, amely ismét kimondja, hogy Hedvig nem sérült meg, meg sem verték, rendőrökkel kézbesíttetni az idézéseket, hogy nyilvánvaló legyen, ki az úr, aztán szépen öszszefűzni a több száz oldalas aktát, mielőtt elküldik a bíróságra.

Most ott tartunk, hogy bíróság elé állítják Hedviget. Egy fél gondolatnyi halvány remény maradt, hogy talán mégsem, de az a valószínűbb, hogy a hét év vizsgálatot ki tudja hány évig tartó tárgyalássorozat követi. Addig is gondolkodhatunk, mi az az érthetetlen, balga remény az emberben, ami azt súgja neki, hogy rosszabb már nem lehet…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?