Hazai csak mutatóba

Már olyan árucikkek esetében is a külföldi dominál, amelyek helyben is gazdaságosan előállíthatóak, és néhány éve még uralták a piacot. Érdekes, hogy a Jednota után a második „legszlovákabb” üzletlánc a magyarországi székhelyű CBA a maga 56%-ával. A helyzetnek az ad aktualitást, hogy orosz embargó miatt az agrárszektor még nehezebb helyzetbe kerül, és nem tudni, hogy viszonylag gyorsan megoldódó problémáról van-e szó vagy elhúzódó kereskedelmi háborúról.

A helyzeten csak úgy tudunk javítani, ha megértjük az okokat. Már sokszor elmondták, hogy az ágazat mélyrepülésében jelentős szerepet játszott a szocialista téeszek szétesése, és a szektor – az iparral és a szolgáltatásokkal ellentétben – Szlovákia „tigris” korszakában sem éledt újjá. Az uniós csatlakozás is inkább visszavetette a növekedést, mivel a kvóták visszafogó hatása jobban érvényesült, mint az agrártámogatások. Érdekes, hogy a helyi élelmiszer még abban az esetben sem tud győzni, ha egyébként árban és minőségben versenyképes. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mezőgazdaság az a szektor, amelyben a felvidéki magyarság országos arányánál nagyobb mértékben van jelen, ezért létfontosságú, hogy elmozduljunk a gödör aljáról.

Az, hogy a mezőgazdasági termékek esetében is van konkurencia, már másfél évszázada nyilvánvaló. A magyarországi gazdák már az 1880-as években megérezték az argentin búzabehozatalt. Szintén ismert példa, hogy 1846-ban, amikor az Egyesült Királyság Európában elsőként eltörölte a gabonavámokat, a brit termelők tönkrementek, de az élelmiszerárak csökkentek és az ország tovább specializálódhatott az iparra és Európa műhelyévé vált. 1998 után mi is valami hasonlónak voltunk a tanúi. A Dzurinda-kormányok az iparba és a szolgáltatási szektorba vártak befektetőket, a mezőgazdaságba nem. De maguk a mezőgazdászok is inkább a földet védték, mintsem örültek a külföldi tőkének. Hiába jön uniós pénz, ha az ágazat mégsem jut piachoz. Most tehát még sürgetőbb a stratégiaváltás.