<p>Múlt héten kiderült, hogy Ukrajna kérdésében a hivatalos szlovák álláspontot a parlamentben nem a kormányzó Smer, hanem az ellenzéki pártok képviselik. Abnormális – mégis szinte észrevétlen maradt a dolog. Egyszerűen már megszoktuk az ilyesmiket Robert Fico pártjától.</p>
Hátra harc
Amikor az Európai Unió állam- és kormányfői Ukrajnáról tanácskoztak, azt a határozatot fogadták el, hogy az „Európa Tanács egyértelműen támogatja Ukrajnát, kiáll területi egységének megőrzése mellett, elítéli a Krím annektálását, elítéli az orosz fegyveres erők ukrajnai agresszióit, a szakadárok Oroszország általi felfegyverzését”. Ezt az egyértelmű állásfoglalást fogadta el az Európa Tanács, melynek Robert Fico kormányfő is tagja. Teljesen másképp festett a dolog, amikor a szlovák parlament foglalkozott ugyanezzel a kérdéssel.
A szlovák külügyminisztérium egyebek mellett a következő mondatot javasolta elfogadásra a parlamentnek: „A Szlovák Köztársaság nemzeti tanácsa külön felszólítja az Oroszországi Föderációt, hogy tartózkodjon az Ukrajna belügyeibe való beavatkozástól, ne nyújtson katonai segítséget a szakadár lázadóknak, tartsa tiszteletben Ukrajna függetlenségét és területi egységét, és minden erejével segítse elő a fegyveres konfliktus lezárását”. Annak ellenére, hogy a szövege megegyezik azzal, amire Robert Fico Brüsszelben rábólintott, a smeres képviselők törölték a határozatból az Oroszországi Föderációhoz intézett felszólítást. A kétnapos parlamenti vita során kiderült az is, hogy Robert Fico szája íze szerint jártak el, és az ő meggyőződését szajkózták. Juraj Blanár képviselő például azt mondta, ha félretesszük az ideológiai handabandát, ki kell mondani, hogy „az ukrán kormány saját állampolgárai ellen harcol”. Ez ugyebár ellentétes azzal a kinyilatkoztatással, hogy Ukrajna saját területi egységét védi. Sokatmondó volt a szintén kormánypárti Marián Kéry hozzászólása, aki rosszallóan tette fel azt a kérdést, vajon véletlen-e, „hogy Obama elnök biztosította a balti államokat, megvédi őket, ha a legrosszabbra kerülne sor”. Nem, nem véletlen. Ellenben elég ritka – már ha egyáltalán előfordult valaha –, hogy egy NATO-tagállam parlamenti képviselője azt hányja az észak-atlanti szövetség legerősebb tagállama vezetőjének szemére, hogy az a szövetség alapszerződésének szellemében védelmet ígér a kisebb tagállamoknak.
Ľuboš Blaha, az európai ügyekért (!) felelős parlamenti bizottság elnöke pedig odáig ment, hogy „elmagyarázta”, miért kérdőjelezi meg a Smer a szlovák kormány hivatalos külpolitikai álláspontját. Blaha rámutatott, hogy „az oroszok nem akarnak háborút. Más akar itt háborút. Európa sarokba szorítja Oroszországot.” Szóval amit a Kreml tesz, azt azért teszi, mert – az USA és az EU – sarokba szorította.
Amikor František Šebej álmélkodva leszögezte, hogy a szlovák parlament uniós bizottsága elnökének merőben eltér a véleménye a kormány hivatalos külpolitikai irányvonalától, Blaha azt válaszolta, ez így van rendjén, ezért van itt demokrácia meg pluralizmus. Ha a szlovák kormánypárt rábólint egy bizonyos dologra Brüsszelben, aztán mást szavaz meg Pozsonyban, elhatárolódik szövetségeseitől és az agresszor lépéseit próbálja igazolni, nos akkor a Smer szerint az a demokrácia és a pluralizmus a gyakorlatban.
A szerző a Trend hetilap politikai kommentátora
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.