Hatkarikás pillanatok

Most viszont csak a szlovák köztévé közvetítését figyelhettük, így sok mindenről lemaradtunk, például a vívósportról, pedig ahhoz különösen kötődünk. S nagyon hiányzott a magyarországi sportriporterek közvetítési stílusa. Mert a hazaiak, egy kivétellel, szerintem katasztrofálisak, és a szerkesztéssel is voltak problémák. Például a női kajak négyesek eredményhirdetésekor, abban a pillanatban, amikor a magyar csapat felállni készült a dobogó legfelső fokára, bevágnak egy beszélgetést a friss ezüstérmes férfi kajak négyesünkkel (a háttérben hallatszik a magyar himnusz). Tudom, hogy ez a mi érmünk, és prioritást élvez, de ezt a beszélgetést lehetett volna néhány percet halasztani, és az említett eredményhirdetést követő „üres” időszakban bevágni, amikor egyébként is csak a győztesek vízbe csobbanását és könnyeit ismételgették. Mintha nem tudnák, hogy azért vagyunk itt néhány százezren, akik a magyarországi sportolóknak is drukkoltunk, és szerettük volna látni a dobogós pillanatokat, pláne, hogy mi is fizetünk szolgáltatói díjat a köztévének. Aztán vége az interjúnak, visszakapcsolnak az eredményhirdetésre, és a riporter mindenről hablatyol, csak a képernyőn még mindig látható magyar aranylányokról nem. Hát ennyit a hiányolt szakmaiságról.

Most az érmekről. Magyarország kis ország, de nagyot teljesített. Szlovákia is kis ország, de én úgy gondolom, mi is örülhetünk. A komáromi–somorjai–pöstyéni kajakos fiúk ezüstje az én szememben aranyat ér, és tényleg példaképe a „generációk” összefogásának, amikor a fiatal erő és robbanékonyság társul az idősebbek tapasztalatával és bölcsességével, na nem mintha nekik már nem lenne erejük! És különösen értékes nekem Matej Tóth aranya, mert ő az én kedves tanítványom volt. Egyszer kommunikációs gyakorlaton épp a bókolásról volt szó. A diákoknak őszinte, szívből jövő bókot kellett mondaniuk a padszomszédjuknak. Matejnek nem jutott padszomszéd, mire megkérdezte, megsértene-e, ha én lennék a párja. És akkor nagyon szép dolgot mondott nekem, amit a többiek egyetértésük jeléül megtapsoltak. Máig meghatódom tőle. De nem írom le, mert bár a jegyzet személyes műfaj, azért nem akarom, hogy dicsekvésnek hasson. Pláne, hogy most jön a csúcs.

Az olimpia alatt ugyanis megérkezett az első unokám. Egy ilyen sportos családban, országos tőrvívóbajnok anyuka, élsakkozó apuka, sokszoros országos sakkbajnok nagybácsi, sporttudor nagyapa, nem is jöhetett volna jobbkor. Egy új ember mindig új világ(rész). Most ő a hatodik karika.