Hat, öt, négy

<p>Ma kezdődik a hivatalos választási kampány, azaz a választásokig pontosan 21 nap van hátra. Egyes pártoknak sok, másoknak kevés.</p>

Ez a közvélemény-kutatások eredményétől függ, attól, melyik politikai alakulat hány százalékot szerezne. Például míg a Híd elfogadná a jelenlegi 5,9 százalékot, mert ezzel az eredménnyel bejutna a parlamentbe, az MKP bizonyára kevesli a 4,7 százalékot.
Még inkább kevesli a 4,3 százalékot Mikuláš Dzurinda SDKÚ-ja. Legrémesebb álmaikban sem álmodtak ilyen eredményről ő és párttársai. Hat, öt, négy – a három legutóbbi, a Focus, a Polis Slovakia és az MVK közvélemény-kutatásának eredménye. Aki a Gorilla-aktát nyilvánosságra hozta, nemcsak pontosan, hanem rendkívül sikeresen is célzott.
Mikuláš Dzurinda érveire, még észérveire sem kíváncsi senki. Pedig valóban könnyű utánajárni, valós-e az az állítása, mely szerint az ő kormányzása idején – amikor az ügy lejátszódott – nem állították le a pozsonyi lakás lehallgatását, sem az ügy kivizsgálását. Ez csak a kormányváltás után történt, amikor leváltották a titkosszolgálat főnökét, aki leállította a lehallgatást.
Az ügyben sáros minden releváns párt, és azok, amelyek nem szerepelnek az aktában, hasonló botrányokba keveredtek. Ezeknek a pártoknak csak a politikai marketingje jobb, mint Mikuláš Dzurindáé. Az SDKÚ elnöke és párttársai sok mindenért felelősek, de az ország minden bajáért nem. Ám az, hogy éppen most borult ki a bili, a cinizmusuk, keményfejűségük, fölényességük következménye.
A jobboldal első számú játékosának gyors és meredek zuhanása meglepő. Bár még nem kell véglegesnek lennie, az SDKÚ választói adhatnak neki egy utolsó esélyt, de Mikuláš Dzurinda már nem lesz az, amire oly nagyon vágyik – a jobboldal tekintélyes vezére. Elszalasztotta a politikából való távozás idejét, s nem hagyta, hogy valaki felnőjön mellette, és a követője legyen. Így aztán helyette nő fel. Vagy teljesen új párt születik, ha Dzurinda magával rántja az SDKÚ-t a felejtésbe.
A szerzőnek elégtételt kellene éreznie, mert amikor Mikuláš Dzurinda szóvivőből pártelnökké lépett elő azt írta, hogy a Nagy Mečiar távozása után arra is kell ügyelni, nehogy Kis Mečiarrá váljon. Nem érzi. Önök nem tudják, miért?

Juraj Hrabko

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?