Hát megszüntették az amnesztiákat

<p>Sokan azt állították, hogy a koalíció azért harapott rá erre témára, hogy az Alkotmánybíróságra tolja, amely aztán szépen a szőnyeg alá sepri az ügyet. Ám nem ez történt. A bírák megerősítettek, hogy nem érvényes Vladimír Mečiar döntése, mellyel hűséges szolgálóját, Ivan Lexát akarta védeni.&nbsp;</p>

Mindez egyrészt örömteli, másrészt szégyenletesen sokáig tartott. Csaknem húsz évig nem volt meg a politikai akarat ahhoz, hogy Szlovákia megbirkózzon egy súlyos bűnténnyel, amely az állam nevében, s az állami szervek segítségével történt.  Beindult a vita, vajon dicséretet érdemel-e ezért a lépésért Robert Fico. Valóban dicséretes, hogy képes volt változtatni az álláspontján, jóllehet nem meggyőződésből, hanem azért tette, mert megérezte a nyilvánosság nyomását.  Fontos, milyen lépések következnek most. Nincsenek illúzióink afelől, hogy az elrablás felelőseit valóban megbüntetik – tudjuk, hogy működik a hazai igazságszolgáltatás. De az amnesztiák megszüntetése mégis fontos jelzés a társadalomnak arról, hogy a bűntényeket talán nem mindig tolerálják. És hogy a bűnt olykor bűnhődés követheti. Például a korrupció esetén is. A nyilvánosság ebben a témában is mozgósította magát, és a korrupcióellenes felvonulás megismétlődik. Hogyan reagál erre a kormányfő? Újra megváltoztatja a véleménytét? Legújabban egyre gyakrabban nyilatkozik a korrupcióról, sőt, még egy korrupciómegelőző egységet is létrehozott a kormányhivatalban… Ám ha a miniszterelnök következetesen akarna eljárni az ügyben, az szükségszerűen a saját környezetét is érintené. S végső esetben politikailag maga is ráfizetne. Ám lehetséges, hogy Robert Fico – csakúgy, mint egykor Gorbacsov a peresztrojkát – most egy olyan folyamatot indított el, amely nagyobb társadalmi változásokhoz vezet, s végső soron előidézi szülőatyja politikai karrierjének a végét. A szerző a Sme publicistája

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?