Három óriásplakát Nánán és egy papírkávé a Szív utcában

kávé

Majdnem a legteltebb arcát mutatta a Hold, amikor Bandika és Ervin elhaladt a három nánai óriásplakát mellett. 

Az első a Libertate PT üzenete volt, egy család mosolygott róla, és az volt ráírva (magyarul), hogy A család keresztény társadalmunk alapja. A második a párkányi papírgyár jogutódjának, a Smurfit Kappának az üzenete volt, egy doboz, és az volt ráírva (szlovákul), hogy A doboz az alap. A harmadikon egy polipkar facsart éppen vért a szlovák címerből, és az volt ráírva, hogy Szlovákia nem lehet a maffiáé – ez utóbbit közadakozásból finanszírozták a tisztességes Szlovákiáért tüntetők és szimpatizánsaik, Shooty karikatúrájának felhasználásával. Bandika és Ervin a temető után a vasútállomás felé fordultak, de nem álltak meg a Csőrike Pubban egy sörre, sem kettőre. Lépteiket szaporázva haladtak tovább az egykori kaszárnya mellett, a vasútállomás irányába. Moldova György a magyar vasutasokról szóló könyvében (Akit a mozdony füstje megcsapott) a nyolcvanas években azt írta, a dolgos magyar mozdonyvezetők és kalauzok időnként átjárnak a vonatokkal a csehszlovák oldalra, Párkánynánára.

Bandika és Ervin is ide jöttek, majd gyorsan váltottak is jegyet az egyik nemzetközi gyorsra, mellyel Budapestre mentek. Miután leszálltak a Keleti pályaudvaron, arról vitatkoztak, ildomos-e még az általános műveltség részeként emlegetni Moldova György könyveit. Ervin szerint igen, mert bármi derült is ki Moldováról, riportkönyvei és prózái hiteles lenyomatai egy kornak, ráadásul időnként még szórakoztatóak is. Bandika szerint lejárt szavatosságú kordokumentumokkal tele a padlás, az pedig, hogy kinek mi a szórakoztató, nem más, mint magánügy. Korábbi kedvenc olvasmányélményeinkről érdemes tízévenként új ítéletet mondanunk, ahogy tanárainkról is, zárta mondandóját.

Ervinnek elege volt az ítéletekből, és ezt el is mondta Bandikának, miután ráfordultak a Rottenbiller utcára. Elegem van az ítéletekből, jelentette ki, majd kicsit meglepődött, amikor egy szőke, napszemüveges anyuka riadtan fordult felé. Te vagy a Péterfy Bori? – kérdezte a babakocsit toló nőt Bandika, mire amaz visszaszólt, hogy nem. Már a Lövölde térnél ballagtak, amikor Ervin felvetette: nézzenek be a Király utcán a Hajtás pajtáshoz, hátha valaki hozzájuk vág egy papírkávét. Miután ez megtörtént, a két jó barát végigfuttatta tekintetét néhány kibelezett és újrafújt biciklivázon, rekumbens alsó kormányon, retró lánckeréken és nyeregmuff-csavaron, integettek az irodában dolgozó szolgálatkész lányoknak, majd félig elhörpölt kávéikkal továbbindultak a Szív utca felé, ahol találkozójuk volt egy ügyvitelszervezővel. Tanácsot szerettek volna kérni, bérszámfejtéssel kapcsolatos kérdéseiket megválaszolandó. „Társaságunk biztosítja az önadózónak minősülő vagy személyijövedelemadó-bevallását döntésének megfelelően önadózóként teljesíteni kívánó munkavállalóik részére összeállított, az adóhivatalhoz benyújtandó személyi jövedelemadó bevallásának elkészítését, illetve a fizetendő személyi jövedelemadó összegének kalkulációját” – nyugtatta meg őket egy másik szolgálatkész hölgy, majd leültette őket a folyosón a barna székekre, hogy várjanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?