Három kifli

Rohanós hétfő reggel. Egy teára és pirítósra azért mindig van idő. Csíp a hideg, nehezen mozdul be a gép is, befagyott pocsolyák arcán csillog a bágyadtka napfény.

Rohanós hétfő reggel. Egy teára és pirítósra azért mindig van idő. Csíp a hideg, nehezen mozdul be a gép is, befagyott pocsolyák arcán csillog a bágyadtka napfény. Leadja az emberfia a gyerekét az óvodába, rohan újságot venni, elfelejt cigarettát kérni, így hát megáll hazafelé a nagy élelmiszerüzletnél, úgyis írt cetlit a kedves, be kellene vásárolni is. Míg fagyott ujjal babrálok az öreg autó bezárásával, látom polgártársam már jó hangulatban, részegen röhög a semmin, kezében kiürülő söröspalack. Betartja a jó helyi mondást, mely szerint aki nem bír berúgni délig, az nem érdemli meg, hogy estig igyon. Polgártársam mellett ott sündörög három gyerek. Szamárlétrában úgy nyolc-, hét- és hatévesek lehetnek. Talán az apjuk az illuminált ember, elég bizalmasan biztatják, hogy ugyan fejezze már be a sörivást, mert menni kéne. Foszlott és koszos iskolatáskák hevernek az üzlet lépcsőjének tövében. Gombszemű, szutykos kis manók a gyerekek, lila a kezük a hidegtől, ruházatuk három alapos mosás után is enyhén szürke lenne. Végre elfogy a sör, elbambul a gazdája. A legnagyobbik fiú óvatosan kihúzza kezéből az üveget, letörölgeti a kabátjával, aztán besurrannak előttem a boltba. Üvegvisszaváltó, kosár, aztán gyors iramban a péksüteményes polc felé. Az ínycsiklandóan friss csokoládés kiflik, varázsos sütemények és gazdagon megszórt pogácsák piramisai nem érdeklik a három gyereket. A legolcsóbb, koronás kiflikből három kerül a kosárba, mennek a kasszához, csillogó szemmel, szinte futva. Cetliért, üvegbetétért három korona jár. Három kicsi, meleg kifli ára ez. Még látom őket az ajtó üvegén át, ahogy mohón, mint kis farkasok harapják, marcangolják a meleg, piros-barna tésztát, felkapják a táskájukat és indulnak, bár késve, a közeli iskola felé. A nap is elbújt egy pillanatra, úgy szíven ütött a szomorúság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?