Leállt kedden az olajszállítás Csehországba a Barátság vezetéken keresztül – közölte a Mero cseh olajvezeték üzemeltető vállalat.
Leállt az olajszállítás Csehországba a Barátság vezetéken keresztül

A Mero közlése szerint felvették a kapcsolatot a partnerekkel és a probléma elhárításán dolgoznak. Lukás Vlcek ipari és kereskedelmi miniszter a CTK hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette az olajszállítás leállását, hozzátéve, hogy állami tartalék segítségével el tudják kerülni az esetleges fennakadásokat. „A finomítók (...) jól felkészültek egy ilyen helyzetre” – mondta.
„Biztosítani szeretnék mindenkit, hogy van elég olaj a háztartások és a vállalkozások igényeinek fedezésére” – húzta alá. Vlcek szerint hosszabb távú kimaradás esetén átállhatnak a TAL-IKL vonalra, amelynek kapacitásait nemrég kibővítették. A Mero szerint az állami tartalékok 90 napra elegendők.
A Mol, amely olajfinomítókkal rendelkezik Magyarország mellett Szlovákiában és Horvátországban is, közölte, hogy létesítményei ellátása zavartalan. Csehország az Oroszországból kiinduló Barátság kőolajvezetéken, valamint az Olaszországból Németországon át futó TAL-IKL vonalon keresztül kap nyersolajat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.