Harmadik Öböl-háború?

Egyesek máris „harmadik Öböl-háborúról” beszélnek, és talán nem ok nélkül. A külföldi, és különösen az USA katonai jelenléte egyre fokozódik, s nem tűnik úgy, hogy a konfliktus egyhamar rendeződne. Nem egyszeri bombázásról van szó, hanem egy katonai hadművelet kezdetéről – egyelőre elsősorban légi csapásokról.

Az önkijelölt kalifa és fegyveresei elleni nemzetközi összefogás tulajdonképpen példásnak mondható. Minden fontosabb régióbeli szereplő egyetért abban, hogy az Iszlám Állam olyan ellenfél, amelynek térnyerését meg kell akadályozni. A nyugati országok mellett több arab ország is részt vesz a hadműveletben (beleértve a szaúdiakat), miközben sajtónyilvános koordináció folyik Iránnal, Törökországgal és Oroszországgal. Ez jelentős mértékben megnöveli a beavatkozás legitimitását, és inkább a nemzetközileg elfogadott első Öböl-háborúhoz teszi hasonlóvá a mostanit, mint a széles körben elítélt másodikhoz.

A térség sorsa azonban akkor sem világos, ha az Iszlám Állam elleni koordinált fellépés sikerrel jár. Az első kérdés Irak jövője, területi egységét ugyanis a kurd ambíciók fenyegetik, az állam belső felépítése pedig alkalmatlannak bizonyult egy nagyobb terhelés kibírására. A most hatalomra kerülő új kormány is érzi, tennie kell valamit legitimitása megnöveléséért, talán ennek is köszönhető, hogy el-Abádi miniszterelnök a minap az ENSZ előtt az USA és Franciaország elleni potenciális merényletek leleplezéséről számolt be. El-Abádi pontosan tudja, hogy a terrorfenyegetettség hatásos propagandafegyver, és most saját kormányzata renoméjának felépítésére használja.

De Szíria jövője is kérdéses: még mindig tombol a polgárháború, az Aszad-rezsim ellen nemcsak az Iszlám Állam, hanem mérsékeltebb felkelőcsoportok is harcolnak. A helyzetet komplikálják a kurdok és a szunniták, és a polgárháború az iszlám kalifátus kikiáltásával tovább éleződött. Aszad aligha maradhat egy egységes Szíria vezetője a vérontás után, egyelőre viszont nem látszik semmilyen alternatív megoldás. Törökország pedig egyre idegesebb a kurd kérdés miatt: Irakban erősödő autonómiájuk van, Szíriában pedig önvédelmi szervezeteket alakítottak, amelyek immár a törökországi kurd területeken is toboroznak, nagy sikerrel. (Emellett Irán is érintett az ottani kurd népesség miatt).

A számos kérdőjel mellett egy dolog azonban biztos: a beavatkozó koalíció jól ítélte meg, hogy a radikális Iszlám Állam olyan veszélyt jelent a nemzetközi békére, amelyet nem lehet tűrni. A légi csapások jelentős károkat okoznak, de egyúttal tovább radikalizálják a kalifátus követőit. Az amerikai légierővel a nyakán az Iszlám Állam nehezen szerez további területeket, a jelenlegiek megtartása is nehézzé válik, de ahogy a második Öböl-háborúban, most sem ez a fázis lesz a nehéz, hanem az újjáépítés. Arra pedig most sincsenek igazán hatékony sémák és ötletek. Pedig a háború végül nem a bombatölcsérekben dől el, hanem a helyi lakosság szívében.