Harapófogóban

<p>Minden eddiginél nagyobb horderejű döntésre készítik elő öltönyeiket, kosztüjeiket a pozsonyi várdomb képviselői.</p>

Szlovákiától még sohasem függött az Európai Unió, azon belül az eurózóna jövőbeni sorsa - most viszont, ha időközben Hollandia és Málta is megszavazza az euró mentőcsomagjának számító Európai Pénzügyi és Stabilitási Eszköz jogköreinek bővítését, bizony Pozsonyra szegeződik Brüsszel álmatlanságtól, a sok tárgyalástól véreres szeme. Jelenleg úgy tűnik, a mi félszázalékos részesedésünk megszavazásán vagy elvetésén áll vagy bukik az eurós védőfal.
Ahogy ilyenkor illik mondani, nincs B terv, már ha egyáltalán A tervnek lehet mondani az újabb adósságokból összetapasztott, valós pénzt jócskán nélkülöző eurógátat. El lehet képzelni, milyen hallatlan nyomás nehezedik most a kormányra, a kormánypártokra, s nagy valószínűséggel a szocialisták nemzetközi pártcsaládján keresztül a Smerre is, hogy ugyan már, ne szórakozzanak, emeljék fel a praclijukat a pénzügyi és stabilitási eszköz további erősítése érdekében. Talán éppen e nyomás hatásaként Robert Fico tegnap jelezte, pártja hajlandó igennel szavazni,ám ennek komoly belpolitikai következményei lehetnek - végső soron az előrehozott parlamenti választásokat sem lehet kizárni, ami ilyen vészterhes pénzügyi helyzetben biztosan nem tenne jót az országnak.
Nincsen jó, de még csak közepesen jó megoldás sem a felmerült problémára. Az SaS-nek igaza van abban, hogy pénzügyileg nem bírnánk a ránk háruló kötelezettségeket. A többi kormánypártnak meg abban van igaza, hogy kiszámíthatatlan láncreakciót okozna a vétónk. Ebben az esetben alaposan megroggyanna az euró, hűvös, esős brüsszeli éjszakákban messzire világítanának az uniós székházak ablakai, melyek mögött dühödten dolgoznának a most állítólag nem létező B terven, és egyben készülnének a Szlovákia elleni, kellően alattomos és lassú méregként ható ellenintézkedések. A fejlett világ gazdasága újra lassul, más sem hiányzik, mint az eurózónának általunk bevitt mélyütés. A világgazdaság tajtékot vető tengerében hatalmasat csobbanna a pozsonyi parlament elutasító döntése. Ha tovább fékeződik a növekedési ütem, akkor a pénzügyminisztérium által eddig beharangozott takarékossági intézkedések sem lesznek elegendőek, jöhet a gyógyszereket drágító egységes, 20 százalékos áfa, a boradó, a magasabb ingatlanadó, visszaállíthatják a tévédíjat, és még további nyalánkságok. Október 15-ig kiderül, melyik fájdalmas megoldás mellett teszik le a garasukat a képviselők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?