Hány ház az egyház?

<p>Tetszett hallani a Dinnyemaghámozók Hitgyülekezetéről? Vagy az Ágyban, Párnák Közt Szivarozók Egyedüli Felkent Egyházáról? Nem kell megijedni, nincs ilyen. De – s ez nem vicc – lehetne, illetve lehetett volna, a közelmúltig. Magyarországon ugyanis elég volt egy félóra alatt kidolgozott alapszabályzat, száz támogató aláírása, és az állam köteles volt bejegyezni az új „egyházat”.</p>

Akadt olyan csoport, amely pusztán szórakozásból jegyeztette be egy Kurt Vonnegut-regényből vett ötlet alapján az „egyházát”, aztán tapasztalatait felrakta az internetre, hadd derüljenek mások is. Ennek az őrületnek vetett véget a magyar országgyűlés, amikor elfogadta az új egyházi törvényt. Amit az ellenzék természetesen kapásból gyásznapnak titulált.

Olvasom a háborgásokat, amelyeket bizonyos körökben a törvény kiváltott. Pontosabban az a kitétele, hogy mely egyházakat lehet legitimnek tekinteni Magyarországon, s melyeket nem, illetve melyeket lehet és milyen módon bejegyeztetni hivatalosan. A kulcsszó a hivatalos, hiszen Magyarországon nem létezik olyan lista, amely tartalmazná az országban működő összes egyházat; számuk meghaladja a 350-et. Az eddigi gyakorlatban az volt a legriasztóbb, hogy bárki bármilyen egyházat alapíthatott, akár egy nap alatt, pedig az egész köszönő viszonyban sem volt sem a jóistennel, sem más, imádott személlyel, hittel, liturgiával, életfilozófiával, szolgálattal egy közösség, netán a nemzet (vagy annak egy része) érdekében végzett munkával. Nem tudom, kinek fog ezek után hiányozni alapítóin és egy maroknyi emberen kívül Magyarországon a Hajnalhasadás Páholy, a Fehér Sas Páholy Ezoterikus Rend, A Legfőbb Mester közössége, a Magyarországi Késői Eső Gyülekezet, a Természetellenes Kilátástalanság Karmikus Gyülekezete vagy a Nap Szíve Lovagrend? Kit fognak tisztelni ezentúl a Boszorkányszövetségnek nevezett egyház, vagy hová inklinálnak ezután a leghosszabb nevű (Om Vishwa Guru Deep Hindu Mandír Mahaprabhuji A Világmindenség Guruja Hindu Vallási Közösség és Szellemi Iskola) gyülekezet tagjai?

Önkéntelenül adódik az analógia II. József „jozefinista” egyházpolitikája és az új egyházi törvény között. Csodálkozom is, hogy a siránkozók nem veszik a lapot, és nem kajabálnak „viktorista” egyházpolitikáról. Valószínűleg azért (s ezt ők is tudják), mert míg a Habsburg-uralkodó rendeletei mérhetetlen károkat okoztak a magyarországi vallásoknak és szerzetesrendeknek, a mostani törvény csupán rendet akar tenni, és pályán kívülre helyezni a zavarosban halászókat. Az akkori és a mai „semmitevő” gyülekezetek és rendek közt ugyanis lényegi különbség van. Arról sincs szó, hogy az állam jogot formálna egyházak megszüntetésére. Mindenesetre nehéz elhinni, hogy a Kárpát-medencében több tucatnyi hindu, krisna, buddhista, iszlám, kopt, drahma, svéd, skót és a jó ég tudja, milyen egyházakra lenne égetően szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?