Hajmeresztő történet

Tudom, közhely, de mint minden közhely, ez is évtizedes tapasztalatokon alapszik, úgyhogy igaznak tekinthető. A fodrászat a legpezsgőbb hírcentrum, a fodrásznők jobban átlátják a társadalmi mozgásokat, mint az erre szakosodott kutatók. Vi-szonylag heterogén vendégkörüknek köszönhetően közvélemény-kutatás nélkül, csak úgy mellékesen több adathoz jutnak, mint a statisztikai hivatal. Olyan ágazatokba, munkakörökbe, családi környezetekbe kapnak betekintést, hogy regényeket, forgatókönyveket írhatnának, amiktől aztán égnek állna a hajunk – persze, ha a fodrásznők írnának, akkor nem lenne, aki megcsinálja a hajunkat. A nők (és néha a férfiak is) szívesen csevegnek tét nélkül, örömmel öntik ki a szívüket, osztják meg érzéseiket, szidják a főnöküket, partnerüket, a hivatalokat, a mesterembereket.

Majka egyszemélyes fodrászata a házunkban működik, így evidens módon hozzá járok. Persze nem pusztán időspórolás miatt, hanem mert nagyon ügyes, lelkes, használható hajápolási tanácsokat ad és imádja a szakmáját. Beszélni is imád. Képes például kikapcsolni a hajszárítót, hogy jobban halljam, amit mond. És folyamatosan képben van, hiszen egyetemisták, tanárnők, munkásnők, titkárnők, vegyészmérnökök, reptéri alkalmazottak, nyugdíjasok cserélődnek a keze alatt, nem beszélve az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság igazgatónőjéről. Szóval, ha témahiányban szenvedek, általában meglátogatom, még ha csak egy centit vágatok is a frufrumból. Szinte biztos, hogy nem távozom „üres kézzel”.

Tegnap a fiatal újságíró és a menyasszonya meggyilkolásával kezdte. Nem, nem ismertem személyesen, én más területen mozgok. Nem, sosem kaptam még halálos fenyegetést. Nekem legfeljebb művészek telefonálnak, ha elégedetlenek azzal, amit írok róluk. Majka csalódottan vette tudomásul mindezt, láttam rajta, hogy többet várt, hiszen mégiscsak a „brancsból” jövök. Adóügyekben nyomozni nagyon bátor dolog, mondtam erre. Úgy bizony, bólogatott, ő már csak tudja. És hogy képzeljem, mit mesélt az egyik vendég.

Az illető lánya az adóhivatalban dolgozott. Lelkiismeretes, precíz munkaerő volt, egyre összetettebb feladatokat kapott. Egyszer egy nagyvállalkozó adóbevallásában fennakadt valamin, gyorsan jelentette is a feletteseinek. Másnap az irodaház előtt megállította egy bőrdzsekis fickó és azt mondta, ne stréberkedjen, hanem üsse rá szépen a pecsétet az adóbevallásra, és megy minden, ahogy eddig. Miért, eddig hogy ment? – kérdezte a fiatal nő. Hát simán. De ez nem egy sima ügy. Pedig az. Tudjuk, melyik oviba jár a kisfiad, hol lakik az anyád, nehogy véletlenül valami bajuk essen…

Az első figyelmeztetést még nem vette komolyan, a másodikat már igen. A másodikról Majka nem beszélt, talán ő sem tudott részleteket, a lényeg, hogy a nő már nem dolgozik az adóhivatalban, a következő héten felmondott. Alig egy évet töltött ott, és a saját édesanyjának is csak többszöri unszolásra mesélte el a történteket. A kétségbeesett asszony meg továbbadta a fodrásznőnek, mert szabadulni akart a tehertől. Én meg továbbadom önöknek, mert ennél aktuálisabb történetet úgysem találnék most...