Ha Tajvan térdre kényszerülne

Nancy Patricia Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke, kedden elrepült Tajvanba. Normál helyzetben ez nem is lenne különös, hiszen magasrangú politikusok folyamatosan utaznak egyik országból a másikba. De ez nem normál szituáció. Kína már egy héttel a látogatás előtt fenyegetőzni kezdett, hogy ez komoly következményekkel fog járni. A nagy feszültség oka? Kína szakadár tartománynak tekinti a 23 millió lakosú és vibráns demokráciával rendelkező szigetet, és saját kijelentései szerint mindent megtesz azért, hogy visszakerüljön a Kínai Népköztársaság hatósága alá, valamint, hogy a világközösség ne fogadja el önálló államként. Az utóbbit gazdasági és diplomáciai nyomással éri el, mivel a világ túlnyomó része jelentős mértékben függ a kínai importoktól. Az ENSZ sem ismeri el Tajvant önálló államként, ami eléggé ironikus, hiszen Tajvan az ENSZ egyik alapító tagja volt. High-tech ipara végett mégis nagyon fontos gazdasági partnere a világnak, és sok ország tart fenn velük gazdasági és katonai együttműködés mellett, de facto diplomáciai kapcsolatokat is. Csak nem ismerik el hivatalosan önállóságát. De ez még így is egyre kevésbé tetszik Kínának. Hszi Csin-ping politikájának egyik fő pontja Tajvan visszafoglalása, akár katonai úton is. Ehhez hozzáadódnak belpolitikai és gaz-dasági nehézségek, valamint a katasztrofális zero-Covid-taktika, ami mind olyan tényező, ami egy hatalmát minden áron megtartani akaró autokratát egy háború kirobbantásához vezetheti. Ezért olyan aggasztó a jelen pillanatban lefolyó többnapos katonai gyakorlat Tajvan körül.

Egy nagyhatalom, amely olyan terület határain hajt végre katonai gyakorlatot, melyet saját tartományának tekint, miközben a világ abban bízik, úgysem mernek bevonulni. Ismerős a helyzet?

Most ez nem jelenti azt, hogy Kína tényleg meglépi a katonai beavatkozást. A Tajvant körülvevő vizekbe lőtt ballisztikus rakéták, légterét megsértő vadászgépek és a temérdek harci hardware lehet, hogy csak a félelemgerjesztés eszközei, annak reményében, hogy a tajvaniak mégis önszántukból csatolják magukat vissza a Népköztársasághoz. De lehet, hogy azáltal, hogy a Nyugat jelenleg már az ukrajnai háborúra fókuszál, a kínai vezetőség éppen most fogja elszánni magát az invázióra.

Tajvan elesése pedig nemcsak a Nyugat, hanem az egész világ számára felettébb negatív következményekkel járna.

Ennek több oka van.

Tajvan a világ legnagyobb csipgyártója, a félvezetők 65%-a innen származik. Háború esetén nagy valószínűséggel minimalizálódna vagy akár teljesen leállna a gyártás és az export, és mivel a csipeket előállító gépek rettentően komplikáltak, és nem lehet őket csak úgy újraindítani, ha egyszer leállnak, hosszantartó hiány alakulna ki. Arról nem is beszélve, mekkora előnyt nyerne Kína azzal, ha ez a kapacitás az ő kezükbe kerülne. Továbbá már a mostani katonai gyakorlatok leállították a Tajvani-szorosban a hajóközlekedést, ami óriási késésekhez vezet az áruszállításban, hiszen ez az egyik legforgalmasabb hajózási vonal a világon. De legfőképp aggasztó üzenetet küldene Tajvan cserbenhagyása a többi demokratikus, csendes-óceáni szövetségesünknek: nem biztos, hogy megvédünk titeket a kínai agresszióval szemben. Ráadásul Tajvan elfoglalásával megnyerné a teljes kontrollt a Dél-kínai-tenger felett és kiváló kiindulópontot kapna a terjeszkedéshez.

A világ demokratikus országai, összes tökéletlenségükkel, még mindig a legjobb lehetőséget biztosítják a szabad társadalom megmaradására és fejlődésére. Ha nem vagyunk hajlandók másokat megvédeni, akkor magunkat sem fogjuk. És szép lassan belecsúszunk egy diktatúrába.

Meg kell mutatni a világ önkényurainak, hogy ha fel akarják számolni a demokráciát, akkor megégetik magukat. A kérdés csak az, hogy készen állnak-e az emberek ahhoz, hogy a szabadság tüzévé váljanak.