Gyurcsányból Torgyán

A magyarországi politikai folklór torgyánizmushoz hasonló mókás (vagy éppen idegesítő, másoknak egyenesen felháborító) jelensége az óriásit bukó korábbi miniszterelnök, az MSZP-t szakadékba vezénylő, aztán a romhalmazzá vált szocpártból kipattanó Gyurcsány. Túlságosan hangos ez az ember, kevéssé számolt el közelmúltbéli politikai hibáival, mellélövéseivel, mintha nem akarná megérteni méretes felelősségét pártja lezüllésében, az ország közerkölcsi mércéinek rombolásában.

Schmitt államfő plágiumügy miatti bukása jelentős mértékben a magyar jobboldal vészcsengője és pontos helyzetfelmérése miatt következhetett be. A hatalmon lévő párttal nem ellenséges értelmiség hamar belátta, hogy a svihákság nem védhető, ha korábban másokban oly szigorúan észrevételezték és támadták azt. S ez örömteli fejlemény.

Nem úgy az a harcias erkölcsi kritika, amit éppen Gyurcsány és követői képviselnek kapkodó hevességgel, alapos önvizsgálat mellőzésével Schmittel, jobboldallal, Fidesszel, Orbánnal szemben; a tragikus hősök komikus szerepében sipítozva. És lám, már csak azért sem érdemes (értsék ők is: nem kifizetődő) így viselkedni, mert a rendszerváltás zavaros privatizációs kalandjaiban résztvevő nyertesek múltja inkább foltos, mintsem hószín.

Akik különösebb szakmai erőfeszítések nélkül, kapcsolati hálókban fickándozva lettek dúsgazdagok, kis kivétellel megfoghatók, hisz elveiket nem a zsákmányszerzés pillanataiban lazították meg, éppen felfogásuk alapozta meg karrierjüket; a timföldgyárak nem csak a fejükre estek.

Ezért ne csodálkozzék Gyurcsány, ha rálelnek főiskolás diplomaturpisságaira, s előveszik drákói mondatait Schmittről és a cikivé lett jobboldaliságról. Dadogó magyarázkodásai a snájdig ősz államfő lebukásának pillanatait idézik. Bármiféle hasonlóság nem csupán a véletlen műve, hanem a rendszerváltás logikus következménye. Ez van, mikor a szereplés vágya a szerzés vágya fölé kerekedik.
A végén a Torgyán-féle dumaszínház szerződést kínál.
Szombathy Pál; a szerző magyarországi publicista