Gyermekbénulás pusztít Afrikában

Vallásos fanatikusok által terjesztett rémhírek miatt ismét terjed Afrikában a gyermekbénulás, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban kezdett oltáskampánya segítségével 2003-ra már csaknem teljesen felszámolt bolygónkon. Az öt év alatti gyermekeket veszélyeztető, maradandó bénulást okozó betegség 1988-ban még 350 ezer gyermeket fertőzött és nyomorított meg évente. A WHO akkor valamennyi fertőzött területre kiterjedő oltáskampányt indított, amelynek eredményeként tavaly már csak 784 új megbetegedés történt.

A világszervezet június 22-én kiadott közleménye szerint azonban a gyermekbénulási járvány újabb hulláma Nigéria mellett mostanra tíz másik afrikai országban is terjed. A járvány feltámadása a fanatizmus tudomány feletti győzelmét bizonyítja. A kórokozó Nigéria északi, zömében muzulmánok által lakott Kano államából terjedt el tavaly, miután az ottani vallási vezetők azt kezdték prédikálni híveiknek, hogy az oltásokhoz használt vakcinák terméketlenné teszik a lányokat, sőt AIDS-fertőzést terjesztenek, mivel a nyugatiak azok által akarják elnépteleníteni Afrikát. A harcias papság nyomásának engedve Kano állam kormánya felfüggesztette az oltási engedélyt.

Az idén januárban pedig egy orvosokból és muzulmán tudósokból álló, állami vizsgálóbizottság bejelentette, hogy a vakcina – a termékenységet befolyásoló – ösztrogént tartalmaz. A WHO azt állítja, hogy több más vizsgálat is cáfolja ezt az állítást. Májusban Kano kormánya bejelentette, hogy újra engedélyezi az oltási programot, ez azonban azóta sem történt meg. A WHO jelentése szerint mindez igen súlyos következményekkel jár: 2004-ben Nyugat- és Közép-Afrikában máris ötször annyi gyermek fertőződött meg a végzetes betegséggel, mint az előző év azonos időszakában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?