Gyerekszáj a másságról

 Nem beszélve arról, hogy tíz év múlva milyen élvezettel lehet visszaolvasni ezeket a bejegyzéseket. Aki a világ elé akarja tárni naplóját, ma már simán megteheti, tele az internet ilyen blogokkal. Némelyik egész igzalmas.

Ne ijedjenek meg, nem kezdek el netnaplót írni, önök sosem fogják megtudni, mi történt velem tegnap. Bár egy dolgot azért hadd említsek, főleg azért, mert nem megy ki a fejemből, amit este láttam a cseh közszolgálati televízióban.

Elsős gyerekekkel készítettek beszélgetést egy prágai suliban. A kicsiket különböző témákról kérdezgették, például „Mi jut eszedbe a szerelem/ha-zugság/másság/árulás szóról?” Megdöbbentő, mennyi minden eszükbe jutott. Az oviba járt egy kislány, aki „nem tartozott közéjük”, más volt, mint ők, pedig csehül beszélt. Csak az volt a probléma, hogy barnább volt a bőre. A fociedzésről pedig azzal utáltak ki egy srácot, hogy állandóan a ferde szemein viccelődtek. A homoszexualitásról is tudják már, hogy megvetendő dolog, a drogokról pedig azt, hogy sosem szabad kipróbálni.

Harmadikos koromban kezdtem írni naplót, nemrég megtaláltam valamelyik szekrény mélyén, és e döbbenetes tévéműsor hatására előkerestem. Akkoriban olyasmiket találtam említésre méltónak, hogy az iskolai ebédlőben nem hagyták a moslékosvödörbe önteni a tejlevest, mindenkinek meg kellett ennie, erre Zoli visszaöntötte a leveses tálba, ami igen gusztustalan. Vagy hogy a szünetben írtam meg a leckémet, mert előző este elfelejtettem. Gőzöm nem volt róla, mi az a homoszexualitás, a kábítószerek, az esti filmet ötödikes koromban se nézhettem, és nálunk a vendégnek rágyújtani sem volt szabad a gyerekek jelenlétében.

Na, szóval a mai hatévesek sokkal tájékozottabbak a világ dolgaiban, mint mi voltunk kilenc–tízévesen. Ami nem biztos, hogy jó. Nem árt vigyázni, mit és hogyan mond előttük az ember.

Erik nevű negyedikes szlovák haverom például úgy szörföl az interneten, hogy nem győzöm kapkodni a fejem. Senki sem ellenőrzi, hová kattint. És este tíz után is nézhet tévét, ha nincs probléma a másnapi keléssel. Vietnami osztálytársa ugyan nincs, de a „buzikat és a cigosokat” nem szereti, és a magyarokat is fura csodabogaraknak tartja, akik hibásan beszélnek szlovákul. A tanító néni még sosem beszélt az osztálynak arról, miért élnek itt magyarok, otthon sem volt még téma. Ha engem nem ismerne, talán utálna is minket…