Gyengülő állami immunrendszer

 

E szerv létéről a szakmabelieken túl, legfeljebb a katonaviselt férfiak szükségképpen egyre apadó táborának van tudomása. Attól persze még, hogy kevesen ismerik – ami egy titkosszolgálat esetében már-már vágyott állapot  –, egy-egy állami szervezet nagyon fontos is lehet, gondoljunk csak a Hegesztési Kutatások Intézetére, vagy éppen a Szlovák Méréstudományi Intézetre. Meglepően hosszan folytatható azoknak az állami intézményeknek a sora, melyekkel az állampolgár nem hogy nem kerül kapcsolatba élete során, de létéről sincs tudomása, amíg nem borul az állami bili, mint most katonáéknál. A múlt héttől az azóta egyesült katonai szakszolgálat elődszerveinél történt állítólagos gazdasági visszaélések kapcsán töprenghetünk el afelett, hogy a Kutuzov utcai minisztérium katonákkal, és az információáramlást korlátozó törvényekkel egyaránt védett kerítése mögött messze nincs minden rendben. Az különösen aggasztó, hogy – ha igaz a kiszivárgott jelentés – azok lopják szét az államot, akiknek az lenne a feladata, hogy megvédjék. Az adófizető akkor érezhetett hasonló tehetetlen dühöt, amikor az elsősorban Besztercebánya megyében operáló, gyilkosságban is érintett rendőrmaffia bukott le (részben?). Bár a felháborodás talán most nem akkora, mert, míg a rendőrséggel akarva-akaratlanul közvetlen, – a jogosítvánnyal rendelkezők esetében – gyakori kapcsolatban állunk, a szebb napokat is látott hadseregről nem nagyon tudjuk, hogy eszik-e vagy isszák. A szocialista haza védelmezője ugyanis a rendszerváltás óta elmulasztotta újradefiniálni önnön szerepét, s kialakítani az ehhez illő társadalmi arculatot. A titkosszolgálat Szlovákiában sosem volt az emberek szíve csücske. Akik már 1989 előtt is éltek, azok könnyen a rossz emlékű Állambiztonsági Szolgálatra (ŠtB) asszociálhatnak a titkosok kapcsán, ahogy pedig Vladimír Mečiar idején visszaéltek az akkor szervezett bűnözői csoportokkal is együttműködő SIS-szel, az még a legjámborabb embert is elfordította tőlük. Ebbe a sorba most szinte – sajnos – szervesen illeszkedik a katonai titkosszolgálatok botránya.  Az ilyesmit egy normális országban kivizsgálják valamilyen vizsgálóbizottság által, megnevezik a felelősöket, megtörténik a felelősségre vonás, és az élet megy tovább. Szlovákiában ebben ebben a formában nem reménykedhetünk. A Gorilla-ügy kapcsán már leírtuk, hogy az ilyen titkosszolgálati, vagy kvázi titkosszolgálati dokumentumok a hagyományos újságírói eszközökkel nem, vagy nagyon  nehezen verifikálhatók, részben az államtitoktörvény, részben az erre a területre vonatkozó speciális szabályozás miatt. (Tegyük hozzá, mindkettő valamilyen szinten megalapozott, és valószínűleg jó szándékkal készült.) A vizsgálatot így csak az állami szervek folytathatják le, amelyek iránt a közbizalom egyre apad.  Ráadásul a botrány nagyon rosszkor jött, a szlovák állam ugyanis az oszlás meglehetősen előrehaladott állapotában van, és itt most nem (csak) az európai korrupciós lista bronzérmes pozíciójára gondolunk. Az ország alaptörvénye felett őrködni hivatott Alkotmánybíróság nyíltan politikai érdekek kiszolgálója lett. A Legfelsőbb Bíróság elnöke a mai napig nem tudta megmagyarázni kapcsolatát egy albán drogbáróval; emellett a testületnek három évig nem volt alelnöke. Két éve nincs főügyész, egy éve nincs számvevőszéki elnök. Azaz az államnak szinte nincs immunrendszere. És akkor kiderül, a beteg testben egy újabb védelmi funkció mondta fel a szolgálatot, a „sötétben bujkáló ellenforradalmár” helyett arra koncentrálva, például hogyan szerezzenek meg olcsón állami ingatlanokat. Ebben a helyzetben – de ettől elvonatkoztatva is – jogos lehet a polémia, kell-e Szlovákiának hadsereg, és a polgári mellett katonai titkosszolgálat is. Ebben a kérdésben a vélemények különbözőek lehetnek, de egy biztos: ebben a formában nem.