Tanult a hibáiból az orosz katonai hírszerzés

Washington |

A Királyi Egyesült Szolgálatok Intézete (Royal United Services Institute, RUSI) szerint az orosz katonai hírszerzés újra erőfeszítéseket tesz a NATO és tagállamainak gyengítésére, miután tanult az elmúlt években elkövetett hibáiból – közölte az ukrajnai háborúról szóló február 20-i jelentésében az amerikai Háborús Tanulmányok Intézete (Institute for the Study of War, ISW).

A RUSI szerint az orosz különleges szolgálatok számos téren növelni szeretnék a kapacitásaikat, hogy ezzel jelentsenek stratégiai veszélyt a NATO-tagokra. Ezek közé tartozik a toborzás és a kiképzés megújítása, beleértve a támogatói apparátust is, melynek segítségével az embereik könnyebben be tudnak szivárogni az európai államokba. Ennek érdekében a szolgálatok átvették a Wagner csoport korábbi funkcióit, s agresszíven törekednek az afrikai országokkal való kapcsolat kiépítésére is, kiszorítván a nyugati országokat ezekből a térségekből. A csecsen vezér Ramzan Kadirov segítségével pedig a csecsen, valamint az európai és közel-keleti muszlimok között igyekeznek erősíteni az orosz befolyást.

A Felderítő Főcsoportfőnökség (GRU) 29155-ös egysége – amely egyébként Szergej Szkripal disszidált hírszerző tiszt félresikerült megmérgezéséért is felelős – létrehozott egy „Speciális Tevékenységek Szolgálata“ nevű csoportot. Ennek feladata a műveleti és az adatvédelem biztosítása, valamint olyan személyeket igyekeznek kiképezni, akik korábban nem szolgáltak a hadseregben, s így nyugaton nehezebb leleplezni őket.

A RUSI jelentése szerint az orosz elnöki adminisztráció helyettesének, Szergej Kirijenkónak az a feladata, hogy „különleges bizottságokat“ hozzon létre, amelyek aztán információs műveleteket hajtanak végre a Nyugat ellen.

Az Ukrajnai Dezinformációellenes Központ február 20-án jelentette, hogy az orosz különleges szolgálatok jelentősen növelték NATO-tagállamokon és Ukrajnán belüli tevékenységüket, amelynek célja az ukrán hadsereg demoralizálása. Ezzel párhuzamosan az Észt Titkosrendőrség arról számolt be, hogy a biztonsági szolgálataik 10 személyt vettek őrizetbe annak gyanújával, hogy 2023 decembere és 2024 februárja között az orosz speciális szolgálatok által folytatott aktivitásban vettek részt.

Az ISW szerint az efféle felforgató ellenőrzési taktikák valószínűleg a Kreml rövid- és középtávú céljait szolgálják. Ezek egyrészt az Ukrajnának nyújtott nyugati fegyveres segítségnyújtás aláaknázására irányulnak, másrészt az olyan hírszerzési kapacitások újjáépítésére, amelyekkel hosszútávon hatnak a NATO-tagállamokkal szemben.

(ISW)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?