Günter Grass újra tabukat dönt

Persze, Grassnak volt már ennél nagyobb diadala is, ha a könyvesboltokban mérjük a népszerűséget, ami kétségtelenül mérce, noha nem biztos, hogy értékcentrikus szempontokat követ, hiszen például 1977-ben A Hal című regényéből a megjelenés évében hatszázezer példány fogyott el. És magyarra is lefordított önéletrajza egyszerre volt üzleti, irodalmi és politikai siker.

A Die Welt azonban természetesen nem csupán a pénztárgépek adatait veszi figyelembe, még akkor sem, ha ezek a színvonal népszerűségét igazolják. Mert – egyebek között – azt írják: „A németek kitelepítése volt a háború utáni történelem legnagyobb tabuja, amelyet szigorúan őrzött a baloldal és vele együtt Günter Grass.” Ez a regény pedig éppen tabut dönt, az igazi baloldali tradíciók szellemében, mert a mai látszatok dacára se gondoljuk, hogy a német (vagy akár a magyar) szociáldemokrácia ne döntögetett volna történelmi tabukat, a saját maga állította tabukat ideértve. A regény témája ugyanis: a történelmi német lakosságnak a Vörös Hadsereg előli menekülése az úgynevezett keleti területekről, történetesen a mai Gdańskból, amely pontosan nem annyira Danzig ma már, ahogyan – mondjuk – Cluj-Napoca nem Kolozsvár. És amely város egyáltalán nem mellékesen Grass szülőhelye, amely egész eddigi viharos életében kísértette az írót.

Gondolom, hogy – persze más országokban, más városokban – sok magyart is megkísértett már az az érzés, amelyet Grass ekként örökített meg mint sajátját: „A lovagrendi város neve most G#ówne Miesto, a Hosszú piac D#ugi Targ, a pékek utcája, azaz Brotbänkengasse – Chlbnicka, a serfőzőké, a Jopengasse pedig Piwna…” Grass, ugyebár, erősen baloldali érzelmű, Willy Brandt hívei közé tartozott, amikor a szociáldemokrata kancellár Varsó főterén térdre ereszkedve kért bocsánatot a nácizmus lengyel áldozataiért, Hitler gaztetteiért. Brandtnak, a fiatalembernek Hitler elől Norvégiába kellett emigrálnia, Grassnak, a tizenhat esztendősen a Wehrmachtba bevonultatott taknyosnak szülővárosát kellett elhagynia (egyenes következményeként annak a rendszernek, amely Brandtot száműzetésbe küldte), hogy majd a megosztott Németország nyugati felén hirdesse a német bűntudatot, a német megbékélést Európával. És egyáltalán nem mellesleg, egyszersmind erősen bírálva a „létező szocializmusnak” a nacionalizmusra is támaszkodó lengyelországi gyakorlatát, akkor, amikor Gomulka belelövetett a gdański munkásokba. Gondolom, hogy mekkora elégtételt érezhetett, amikor a már említett könyvért, A Halakért megkapta 1978-ban Gdańsk városának irodalmi díját.

A háború utáni német tragédiáról szólva azonban Grass figyelmeztet: „Soha nem szabad elfelejteni, hogy az erőszakot a XX. században az egész világon először mi, németek alkalmaztuk. Ne feledjük az éhinséget, a koncentrációs táborokat, a sok millió áldozatot követelő tömeggyilkosságokat. A mások megalázása visszaütött reánk, de a beismerés segített, hogy magunkra találjunk.” Ezt a Nobel-díjas író a DPA-nak, Németország hivatalos hírügynökségének nyilatkozta – összhangban olyan politikai gesztusaival, mint például az a két esztendővel ezelőtti felszólítása, amelyben arra kért minden német állampolgárt, hogy ajándékozzon húsz márkát azoknak, akiket a náci birodalom vagy később a győztesek kényszermunkára hurcoltak el. És a mi tájainkon, azt hiszem, sokkalta nagyobb visszhangot kellett volna keltenie annak a felszólalásának, amely az Európa Tanácsban hangzott el, s amelyben azt követelte, hogy az Európai Parlamentben kapjanak képviselői helyeket az európai romák képviselői. Szóval: Grass – egyetlen pillanatra sem elfeledkezve a sajátos német felelősségről (és igenis tegyük hozzá: létezik ilyen sajátos, második világháború alatti magyar felelősség is, például a Kárpát-medencében, Ukrajnában) – most az ártatlan német áldozatoknak követel igazságtételt. A Rákmenet ugyanis a második világháború befejező szakaszának egyik borzalmas tragédiáját idézi fel. Azt az esetet, amikor a Wilhelm Gustoff nevű luxushajón, amelyen eredetileg 1460 utas számára volt férőhely, több mint tízezer német, – ebből 9 ezer civil – akart elmenekülni Gdańskból. A hajót megtorpedózta egy szovjet tengeralattjáró, s egy óra leforgása alatt elsüllyedt. A világtörténelem talán legnagyobb hajókatasztrófája ez: az áldozatok száma hatszorosa volt a Titanic halottjaiénak. Grass regényében a csekély számú túlélők egyike, egy terhes 17 éves lány, Tulla Pokriefke emlékezik a tragédiára és az útra, amely a tragédiához vezetett.

Mi, magyarok igazán tudjuk, hogy mit jelentett a kollektív bűnösség hamis elve alapján meghozott ítélet, a kitelepítések, a jogfosztottság. Ezért részünkről különös figyelmet érdemelne ez a regény. A regény is, meg az író magatartása is. Grass ugyanis soha nem tagadta a német bűnt, hiszen a kollektív bűn elvét mégiscsak Hitler alkalmazta elsőként a hajdani Csehszlovák Köztársaságban, például Heinleinék, a fasiszta szudétanémet párt aktív közreműködésével. Ezért pedig az ártatlanok is feleltek. A Beneš- dekrétumoknak, tetszik, nem tetszik, máig szóló hatása van. Ha tetszik: a napi politika szintjén. Grass már régen elítélte a felelősöket. Most az áldozatokról, a német áldozatokról szól. Grass most sem gyáva. Hangsúlyozza: a múltat nem elfelejteni kell, hanem bevallani. Mert abban a történelmi pillanatban, amikor Európa talán mégis egységes lesz, Lengyelországgal, Gdańskkal meg a csehekkel, a magyarokkal, valamint – bízzunk benne – Szlovákiával együtt, akkor a sebeket végleg be kellene gyógyítani. Grass az első nagy német író, aki ezt a hálátlan pszichológiai és politikai feladatot vállalta. A már megkapott irodalmi Nobel-díj mellett a békedíjat is megérdemelné…

Régen írt egy esszét egy mára már elfelejtett, de a húszas években ugyancsak népszerű német íróról, Döblinről, akit tanítómesterének tekintett. Vallomását így fejezte be: „Ez az író nyugtalanítani fogja önöket, ránehezedik álmaikra, lesz mit nyelniök tőle, nem is ízlik majd, Döblin megfekszi az ember gyomrát, sőt emészthetetlen. Megváltoztatja az olvasót. Aki elégedett önmagával, óvakodjék Döblintől.” Mindez igaz Günter Grassra vonatkoztatva is. Grass a német felelősségre, a német bűntudatra és Európa lelkiismeretére, a tisztázatlan ügyekre figyelmeztet. Nehéz lesz mondandóját megemészteni, kizökkent elégedettségünk-ből, de megváltoztat… Új regényének sikere azt mutatja – korszerű és aktuális feladatot vállalt. Olyat, amely nem lehet közömbös a felelősen gondolkozó magyarok számára sem…