Gondolatok a szlovákiai magyar útkereséshez

A kisebbségi magyarokat érő társadalmi igazságtalanság nem változott az elmúlt években, azonban a magyarok egyenlő bánásmódját megcélzó szlovákiai magyar politika mély válságba került. A kérdés ma, hogy milyen módon lehet ezen a válságon továbblépni.

A válság mélységét mi sem mutatta jobban, mint amikor Cseh Péter, az OĽaNO politikusa bemutatkozó rádióinterjújában mikroproblémáknak nevezte a rendszerszintű szlovákiai etnikai diszkrimináció kérdéseit. Politikai súlytalanságát mutatva ugyanakkor egyetlen mikroproblémát sem mert megnevezni, amely megoldását ő vagy az OĽaNO vezettette kormány ambicionálná.

A magyarok egyenlőségének kivívásához olyan kisebbségi gyűjtőpártra van szükség, amely érti a szlovákiai nemzeti kisebbségek problémáit, meri vállalni a többségi szlovák közvélemény számára elsőre sokszor érthetetlenül rendszerváltó, de a nemzetiségi igazságossághoz szükséges politikai célokat, és ezek mögé fel tudja sorakoztatni a szlovákiai nemzeti kisebbségi szavazókat.

Ma messze vagyunk egy sikeres kisebbségi gyűjtőpárttól. A meglévő pártok politikai teljesítménye katasztrofális. A Híd ledarálta magát a Smer melletti kitartásával, az MKP pedig döbbenetes módon képtelen volt profitálni a Híd összeomlásából.

Ha ez így folytatódik, akkor a szlovák pártok boldogan fogják zsebre vágni a magyar szavazatokat, a magyar politikusok koldusbotra jutnak (vagy magyarországi kegyelemkenyérre), a nemzeti kisebbségek diszkriminációja fennmarad, a szlovákiai magyarok pedig nagyobb küzdelem nélkül fokozatosan felolvadnak a szlovák többségben.

A fordulathoz kemény munkára van szükség és olyan gondolatokra, amelyek segítenek megoldani a szlovákiai magyar politika három fő problémáját: (1) az együttműködés kereteinek kérdését, (2) a tartalom hiányát és (3) a szlovákiai magyarok belenyugvását másodrendű helyzetükbe.

Ez a cikk ennek a három problémának a megoldására javasol stratégiai irányválasztásokat, vett fel új szempontokat és gondolatokat.

Szavazatmaximalizálás, egység és pluralizmus

Ha a szlovákiai magyar politika fő céljának az itt élő magyarok egyenlőségének elérését tartjuk, akkor ma nincs alternatívája a magyar pártok szövetségének. A szlovák elitet pozitív változások kezdeményezésében erősen korlátozza nemcsak a saját érzéketlensége/tudatlansága, hanem a szlovák választók ma is létező negatív attitűdjei és preferenciái. Hol voltak a Híd vagy a PS szlovák politikusai, amikor a szlovákok felé kellett vállalni magyar ügyeket?

Ezért, Beke Zsolttal ellentétben azt gondolom, hogy a magyar együttműködésnek nincs alternatívája, ha csak a „mikroproblémák” szintű önfeladást nem tekinti valaki alternatívának. Lépjünk tovább.
A szlovákiai magyar politika megosztottságának egy nyilvánvaló megoldása az egy pártban való egyesülés. A komáromi nyilatkozat az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülését ígéri. Ez azonban nem az egyetlen elképzelhető megoldás.

Alternatíva lehet egy, a parlamenti és az EP-választáson induló gyűjtőpárt létrehozása a meglévő pártok állandó szövetségén keresztül. A pártok megőriznék önállóságukat és külön indulhatnának a helyi és a megyei választásokon. A szövetségi párt parlamenti listájának helyeit egy előre meghatározott mechanizmus osztaná el a tagpártok között, azok megyei és önkormányzati választási eredményei alapján.

A szövetségi párt stabilitásáért a nemzeti kisebbségek egyenlőségéhez szükséges intézkedésekről konszenzust kell kialakítani és azt megszövegezett törvényjavaslatokban való megegyezéssel megpecsételni.

Mindez egyszerre adhatna stabil keretet a magyar politikum együttműködéséhez és növelné a megszólítható választók számát a belső pluralizmus fenntartásával.

Az állam diszkriminatív kisebbségpolitikájának áldozatai sokszínűek. Etnikailag sokszínűek, hiszen magyarok, ruszinok, romák, illetve a velük lakó szlovákok (a kisebbségi térségek elhanyagolása miatt) egyaránt áldozatai. A magyar közösség sem homogén, felekezetileg, politikai értékeiben, regionálisan és a Fidesz-kormány megítélésében is megosztott.

A nemzetiségi diszkrimináció áldozatait különböző üzenetekkel lehet megszólítani. Van, akinek az illiberalizmus kritikája a fontos, másnak a keresztény Európa védelme. A tagpártok más-más csoportokat vonzhatnak be a párt szavazótáborába, míg a verseny a preferenciaszavazatokért és az önkormányzati pozíciókért ösztönözné az erős politikai teljesítményt.

Tagadhatatlan, hogy ez az út kockázatosabb, mert kell hozzá a pártok közötti együttműködés mellett erősen elkötelezett politikai kultúra, ami nem feltétlenül van meg. Ahogy arra Tokár Géza cikkében rámutat, a verseny ellehetetlenítheti az együttműködést. Ugyanakkor ez az út feloldhatná az etnikai vs. vegyes párt dilemmát és több tízezer, akár százezer fővel bővíthetné a szavazótábort.

Egyenlőtlenség és megmaradás

A magyar politika fájdalmasan kiüresedett mára. Az MKP üzenete egyre inkább egy identitás és megmaradás mantrára szűkül, vezető politikusai pedig sokszor mintha nem látnának tovább falujuk helységnévtáblájánál. A Híd miután nem tudta megoldani a nemzeti kisebbségek állami diszkriminációját, nyomorúságos módon elkezdte tagadni a problémák létezését. A kisebbségi kérdéseken túl az MKP kimaradt a szlovákiai politikai vitákból, a Híd hiteltelenné vált bennük.
A tartalom hiányára az MKP és a Híd kommunikációjában újabb példát láttunk a Gombaszögi Közéleti Pikniken. Az új pártelnökök, Forró Krisztián és Sólymos László gyorsan kifogytak a mondanivalóból, jobb híján csak ismételték önmagukat. A szlovákiai magyarság konszenzusos politikai céljait Öllös Lászlónak kellett felsorolnia, mint a tanító bácsinak az általános iskola első osztályában. A pártelnökök látványosan rászorultak az ismétlésére. Sólymos groteszk módon még rá is nevetett a politikájuk céltalan ürességére, amikor egy tartalmi kérdésre annyit volt képes válaszolni, hogy „a programban sok minden le van írva”.

Az ürességért szavazatokkal fizet meg a magyar politika. Ha nincsenek célok, nincs egy vízió, nincs egy történet, akkor szavazók sem lesznek. Ha egy szlovmagyar politikus sokat beszél arról, hogy kell a parlamenti képviselet, hogy képviseljük az érdekeinket, de nem mond semmit arról, hogy mégis mik ezek az érdekek, akkor nem fogja meggyőzni az embereket arról, hogy nem csak a puha székek, jó fizetés és magas státusz miatt szeretne a parlamentben ülni.

A szlovákiai magyarok rendszerszintű egyenlőtlensége ellenére a szlovákiai magyar politika nem beszél az egyenlőtlenség problémájáról, az egyenlőség elérésének céljáról.

A hatályos törvények alapján egy szlováknak még a közel színmagyar Medvesalján vagy a dél-csallóközi falvakban is minden állami szolgáltatást joga van az anyanyelvén igénybe venni. Egy magyarnak még olyan dominánsan magyar többségű régiókban, mint a Bodrogköz sincs joga minden állami szolgáltatásra az anyanyelvén.

A kenyér is drágább a magyaroknak, hiszen, ha a régióik gazdasági leszakadása száz éve folyamatosan mélyül az állami beruházások hiányában, akkor délen a kenyérre is kevesebb lesz a pénz, mint északon. Munkalehetőség hiányában az emberek elvándorlásra kényszerülnek, autópályák hiányában dugókban araszolnak.

Az állam nem a hátrányok csökkentésén, hanem azok növelésén dolgozik. Ezt az igazságtalanságot kell tematizálni, mert az igazságtalanság érzésének nagyon erős a mozgósító ereje. Az egyenlőtlen bánásmód pedig az emberek mindennapi életének számos különböző részén helyezi a magyarokat hátrányba hovatartozásuk miatt. Igen, áttételesen még a kenyér ára terén is.

Történet, story és jövőkép, vízió

A politika kreatív művészet. Forró Krisztián MKP-elnök téved, amikor arról beszél, hogy a civil, szakmai szervezetek vagy akár a választók feladata, hogy definiálják a politikusok által képviselendő célokat, amelyeknek mechanikus képviseletét aztán a politikusok mint valami jól programozott robotok majd ellátják. A politikusoknak a feladata, hogy a szavazóik időnként ellentétes vágyait, követeléseit, érzéseit összehangolják egy olyan programban, amely vonzó jövőképet nyújt, amely szakmailag megalapozott és amelynek mind a végcélja, mind az odavezető út lépései elmondhatók egy közérthető történetben.
A rossz, ami ellen küzdünk: az egyenlőtlen bánásmód. De mi az elérendő jó? Az egyenlőség, ami megmaradásunkat is jelentené, de ez így önmagában kevés, egy kidolgozottabb és színesebb jövőképet kell festeni. El kell képzelni és meg kell mutatni az embereknek, hogyan festene egy igazságos társadalom, egy egyenlő állampolgári státusz, egy virágzó Dél-Szlovákia.

A szakmai megalapozottság kettős célt szolgál: segíti a megfelelő változások elérését és hitelességet ad a politikának. Vegyük példának a közigazgatási határok kérdését. Jó cél, hogy a magyar szempontokat figyelembe vevő megye- és járáshatárok kellenek. De ez így a választó számára megfoghatatlan. Kell egy térkép, amin megnézhetik az emberek, melyik járásban, megyében lenne a településük, hol lesz a járás- és megyeközpont. Kell egy név, egy zászló.

A társadalmi programnak egyaránt kell tartalmaznia olyan elemeket, amelyek jól kommunikálhatók a választóknak és amelyek pozitív változásokat képesek előidézni. Prioritás lehet:

Közlekedés és különösen a tömegközlekedés. Hogy lehet majd Rimaszombatból 3 óra alatt tömegközlekedéssel Budapestre jutni vagy Rozsnyóról 4–5 óra alatt Komáromba?

Identitásépítés. Hogyan lehet a DAC, Gombaszög, vagy a nagyidai Ilosvai táncegyüttes példáit – melyek elszlovákosodott magyarokat tudnak visszanyerni – megsokszorozni és nagyobbra építeni, hogy ne fogyjon, hanem gyarapodjon a közösség?

Autonóm politikai közösség. Melyik lesz az a terület, ahol ambicionáljuk a szlovák–magyar hivatalos kétnyelvűséget? Melyek lennének egy magyar kulturális autonómia jogkörei? Hol lesz a szlovákiai magyar főváros? Mi lesz a közös zászló?

Magyar nyelvű gazdaság. Hogyan lehet Magyarország gazdasági és demográfiai erejét felhasználni a magyar nyelv szlovákiai gazdasági szerepének erősítésére? Hogyan lehet top minőségű magyar oktatási rendszert teremteni a bölcsődétől az egyetemig?

Állami és EU-s források arányos elosztása. Mi fogja biztosítani, hogy nem kormányról kormányra változó alkuk alapján, hanem a népesség arányának megfelelően jussanak források Dél-Szlovákiába?

Mozgósítás, nemzetiségi aktivizmus, tudatos állampolgárság

A legfélelmetesebb probléma a magyarok egy részének belenyugvása másodrendű helyzetükbe. Az MKP elnökségének memoranduma után megint hallhattuk, hogy a szlovák elit szerint komoly problémák nincsenek a nemzeti kisebbségek helyzetével, a magyarok alapvetően elégedettek, néhány bajkeverő kelti csak a feszültséget.

Sajnos úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyarok egy jelentős része valóban nem látja problémának az egyenlőtlen bánásmódot, saját diszkriminációját természetesnek tekinti. Egyre több magyar szavaz olyan többségi pártokra, amelyek nem adnak átfogó válaszokat az etnikai egyenlőtlenség problémájára, általában nem is értik a problémát.

A kérdés középtávú kezelésére megoldás lehet, ha a szlovákiai magyar politikum a társadalmi programjának az elkészítésébe aktívan bevonja a szlovákiai magyar társadalmat. Konzultáljanak a pártok a civil szervezettekkel, egyházakkal, a gazdasági szereplőkkel, a különböző szakmák szervezeteivel. Legyenek lakossági fórumok a falvakban, városokban! A politika feladata, hogy a fórumokra olyan témákat vigyen, amelyekhez ott hozzá tudnak szólni az emberek.

A konzultáció alapján törvényjavaslatokat lehetne megszövegezni, és ezen javaslatok támogatására aláírásokat gyűjteni. 150-200 ezer aláírás erős legitimációt adna egy magyar politikai programnak.
Hosszú távon az öntudatos, jogaikért kiálló magyarok neveléséhez a civil szféra aktív részvételére van szükség. Az egyetemisták összefogva szakmai szervezetekkel önkéntes alapon tarthatnának „állampolgársági ismeretek órákat” a magyar iskolákban. A rendhagyó osztályfőnöki órákon kisebbségi jogok jó példáiról, demokráciáról, (felvidéki) magyar történelemről, diszkriminációról tanulhatnának és beszélgethetnének a gyerekek.

Kilépni az ostromállapot mentalitásból

Mindezek felett átível annak a fontossága, hogy a szlovákiai magyar politikum és értelmiség kilépjen a védekezésre, fokozatos visszavonulásra építkező gondolkodásból. Számba kell venni az elérhető erőforrásokat, kemény munkával a legjobb módon felhasználni őket, új társakat és szövetségeseket találni és ilyen módon napról napra bontani le a rendszerszintű diszkrimináció szlovákiai struktúráit, és építeni közben a kisebbségi magyar társadalmat.

Most vesztésre állunk a szlovák nemzetállami projekttel szemben, de nem lehetetlen a fordulat.

Tóth Barnabás Felicián
politológus