Frontvonal a Himalájában

Az európai mértékkel mérve végtelenül hosszú közös határ régóta feszültség forrása a két regionális hatalom közt. Arra viszont évtizedek óta nem volt példa, hogy katonai áldozatokat követeljenek a villongások, sőt, éppen egy tavaszi incidens óta megint békülékenyebb volt a hangulat – eddig.

A két országnak régóta vannak kisebb határvitái. Az indiai közlemény szerint a kínai fegyveres erők átlépték a határt és egy kilométeres mélységben indiai területre nyomultak be, kisebb katonai objektumokat, hidakat és megfigyelőállásokat égettek fel. Vajon miért éri meg Pekingnek újranyitni ezt a frontot?

Tegyünk egy lépést hátra. Már a koronavírus-járvány előtt elindult a Fehér Ház vezette új katonai szövetség építgetése Kínával szemben. Ezt „quad”-nak, vagyis négyesnek hívják, az USA mellett Japán, Ausztrália és India a tagja, és egy komolyabb biztonságpolitikai párbeszéd és együttműködés elindítása mellett tették le a garast. Ebben a nagy dobás persze nem az, hogy az eddig is kooperáló Tokió és Canberra Washington mellett látható, hanem hogy együtt megpróbálják meggyőzni Delhit arról, hogy érdemes az amerikai tábor felé közeledni. A négy ország együtt képes lehet éles konfliktus nélkül arra, hogy eltántorítsa Pekinget komolyabb indiai-óceáni terveitől, és egy új szárazföldi fronton lekösse jobban a kínaiak energiáit. Ezt tisztán látja a kínai katonai vezetés is. Éppen ezért fontos számára, hogy a felderítők még időben újra feltérképezzék az indiai–kínai konfliktuszónát a Himalájában, akár halottak árán is. Hiszen az a terepismeret – és persze ki tudja, milyen előretelepített egyéb eszközök –, amit most megszerezhetnek, később komoly előnyt jelenthet. Nem is szólva arról, hogy Indiát még most kell nyomás alá helyezni, hogy ne soroljon át teljesen az amerikai oldalra.

A kínai–indiai konfliktus tehát áttételesen egy NATO-érdek mentén élesedik, hiszen az euroatlanti szövetség számára létkérdés, hogy a kínai erőket lekösse, megossza energiáit a tengeri terjeszkedés, az űr- és rakétaverseny mellett, a katonailag nagy kihívást jelentő Himalájában. Más kérdés, hogy India még nem állt be teljes lendülettel a táborba, bár a gazdasági helyzet szintén ebbe az irányba tolja majd.

A kínai gazdaságról való lecsatlakozás közös érdeke Japánnak és az euroatlanti országok szereplőinek, legalábbis az ellátóláncainkat nem lehet kizárólag Kínára bízni, ez bebizonyosodott a világjárvány idején is. Emiatt éppen India léphet előre egyet a globális gazdaságban, és megpróbálhatja nagyon jó eséllyel elszippantani a kínai termelés egy részét, különösen a munkaintenzív ágazatokban, ahol már több esetben versenyképesebb az indiai bérezés.

Így a kínai ambíciók kordában tartása katonai és gazdasági fronton egyszerre indult el, az euroatlanti érdekek mentén.