Fogyunk és vakulunk

Nyilván azért, mert nem megfelelő mértékben reprodukálódunk. Ennek a reprodukciónak két vetülete van. Az egyik a biológiai, a másik az etnikai reprodukció. A biológiai reprodukciónál az a kérdés, hogy hány magyar anyának születik gyermeke, az etnikai reprodukciónál pedig az, hogy a magyar anyák gyermekei közül mennyi lesz maga is magyar. Mert az tény, hogy nem minden magyar anyának magyar a gyermeke.

Este a közös vacsoránál az egyik asztalszomszédom, egy idős szakember, azzal foglalta össze az egész nap hallottakat, hogy jó, jó, de a lényeget senki sem mondta ki. Hogy a fiatalok a rossz gazdasági körülmények miatt nem vállalnak gyereket.

Igen, ez egy nagyon tetszetős érv. Mert azt sugallja, hogy minden rajtunk kívül dől el, a körülmények áldozatai vagyunk. De nem új keletű érv! Fiatal korom óta rendszeresen találkozom vele, márpedig az én ifjúkorom egy része a szocializmus időszakába esik. A kommunizmus totális ideológiáját azóta felváltotta egy másik, ugyancsak totális ideológia, a fogyasztói társadalomé. S bár a kettő két különböző tőről fakad, a mantra, hogy „nem vállalhatok (több) gyereket a rossz gazdasági/anyagi körülmények miatt”, vígan áthidalja az összebékíthetetlennek gondolt ideológiai ellentéteket.

Persze nem láthatunk bele minden ember anyagi helyzetébe. De ha a gazdasági körülmények szabnák meg a gyerekvállalást, akkor az lenne a logikus, hogy minél „szegényebb” valaki, annál kevesebb gyereke van, a „legszegényebbeknek” meg nem is lenne gyerekük. A „leggazdagabbaknak” lenne a legtöbb (azért használok idézőjeleket, mert a szegénység és a gazdagság is viszonylagos fogalmak). Márpedig ilyen összefüggés a valóságban sehol nem mutatható ki!

Én azt gondolom, hogy a szüléshez vezető útnak sok összetevője van. Anyagi is. De a demográfiai krízis elsődleges okának az értékváltást tartom. Az értékek a legfontosabbak. Mert ezek szabják meg, hogy merrefelé indulunk, milyen célokat tűzünk ki, mit tartunk fontosnak az életben. Például akarunk-e gyereket vagy nem. Vagy „vállalunk”? Mert sokszor a szavaink is árulkodók. Vállalni valamit mintha azt jelentené, hogy jó, legyen, de tisztában vagyok annak a valaminek a teher, nyűg voltával. S azért leszek terhes.

Úgy látom, ma sokan úgy viszonyulnak a gyermekhez, mint egy autóhoz, egy drága táskához, egy beszerzendő diplomához, jó álláshoz. Mint az életstílus egyik kellékéhez. Minden jel arra vall, hogy Európában a gyermek ma már nem létszükséglet.

Egyetlen szóval: megvakultunk.