2023-ban is csökkent Szlovákia lakossága, visszaesett a szülések száma

lakossag k

2023-ban már a harmadik egymást követő évben fogyott Szlovákia lakossága, főleg az alacsony születésszám miatt. A tavalyi év végén 5 424 687 lakosa volt az országnak – tájékoztatta a TASR-t a Statisztikai Hivatal.

„Egy év alatt több mint 4000 fővel csökkent a lakosság száma, és ez a tendencia már harmadik éve folytatódik, miközben az előző 75 évben mindig nőtt a népességszám. 1993, az ország megalakulása óta 88 200 fővel” – mondta Jana Morháčová, a hivatal szóvivője.

Tavaly 54 100 volt a halálozások száma, 48 600 gyerek született. „A három járványév után a halálozási ráta visszatért a korábbi évek szintjére, de a nagyon alacsony születésszám miatt csökkent a népesség” – jelentette ki Zuzana Podmanická, a hivatal statisztikai osztályának igazgatója.

A demográfiai adatokra a migráció is hatással volt, többen telepedtek le az országban, mint ahányan elköltöztek, de ez sem tudta megfordítani a természetes népességfogyást. „2023-ban 5900-an települtek le állandó jelleggel Szlovákiában, 1400-zal többen, mint ahányan elköltöztek” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?