Fico vendégségben

Robert Fico vél

Robert Fico váratlanul megjelent a bíróságon, egyelőre nézőként.

Váratlan vendég jelent meg csütörtökön Dušan Kováčik korábbi speciális ügyész tárgyalásán: Robert Fico, a Smer elnöke, egykori kormányfő tette tiszteletét. Látogatása mindenkit meglepett, mert tényleg csak vendégként, nézőként érkezett, tanúként vagy esetleg gyanúsítottként – egyelőre – nincs köze Kováčik ügyéhez. Ráadásul a Smer főnökéről köztudott, hogy rühelli az újságírókat, márpedig azt tudnia kellett, hogy abban a pillanatban, mikor kényelmesen elhelyezkedik a tárgyalóterem előtti fapadon, a teljes szlovákiai sajtó figyelme rá irányul majd. Fico tehát konkrét céllal érkezett, efelől ne legyenek kétségeink.

A megjelenésével feltehetően üzenni akart. Üzenni Kováčiknak, hogy minden szavát élesen figyelik. Üzenni a rács mögött ülő haveroknak, hogy nem feledkezett meg róluk, hogy küzd értük, rá számíthatnak. Üzenni a nyilvánosságnak, hogy még mindig itt van, nem lehet őt csak úgy leírni. Mert hát szorul a hurok, azt kár lenne tagadni. Egyre több volt szövetséges dönt úgy, hogy inkább együttműködik a hatóságokkal, a rendőrök pedig így egyre közelebb kerülnek ahhoz a titokzatos figurához, akit a leleplezett hálózatban mindenki csak úgy emleget: a „Főnök”. Ficónak igazából nem maradt túl sok lehetősége: az egyetlen esélye, ha megkérdőjelezi az egész eljárás hitelességét, aláaknázza az igazságszolgáltatás munkáját, kétségbe vonja a vallomások igazságtartalmát. Nem véletlenül választotta a megjelenésre a csütörtöki napot, mikor pont az a Dömötör Csaba beszélt, akit már egyszer elítéltek hamistanúzásért. Azt akár el is ismerhetjük, hogy Dömötör nem a leghitelesebb tanú, de a másik oldalon azt is látni kell, hogy Kováčik ügye sokkal bonyolultabb és az ellene felhozott bizonyítékok számosabbak annál, hogy az egész eljárás hitelességét meg lehessen kérdőjelezni egyetlen vallomás miatt.

De hát mindenki azzal dolgozik, amije van, Fico kezében pedig ezen a téren nem túlsok eszköz maradt.

Szóval a látogatással üzenni akart, ez az üzenetküldés azonban meglehetősen felemásra sikeredett. Igen, Fico megjelent, elmondta, amit akart. De szemmel láthatóan ideges volt. Hónapok óta ugyanazt a szöveget ismételgeti a kutyakomédiáról és a politikailag megrendelt eljárásokról, és most sem futotta többre. Kicsit olyan már, mint egy beakadt papagáj. A többi üggyel kapcsolatos újságírói kérdésekre nem válaszolt, azokat szokásához híven fölényeskedve elhessegette. Túlzás lenne azt állítani, hogy a dicsőségesnek szánt bírósági megjelenés futással végződött, de mindenesetre feltételezhetjük, hogy az akció nem úgy sült el, ahogy azt a Smer vezetője kiötlötte a fejében.

Mindegy, legalább megnézte magának a tárgyalótermet. Hátha még vissza kell térnie a közeljövőben.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?