Fico vállalkozóbarát politikája

A néhai amerikai elnök frappáns megjegyzése nagyon jól illik a regnáló szlovák kormányra. Induljunk ki egy alaphelyzetből: valaki fel akar venni egy alkalmazottat bruttó ezereurós bérrel (az egyszerűség kedvéért kerek számmal és egyedülálló munkavállalóval számolunk). A foglalkoztatás összes bérköltsége 1352 euró, mert a bérhez hozzászámolódik 35,2% munkaadói járulékteher. Majd levonódik belőle az alkalmazott 134 eurónyi járulékterhe, majd 104,32 euró személyi jövedelemadó (szja). Az 1352 euróból az alkalmazott „tisztán” kézhez kap 761,68 euró nettó bért. Ha feltételezzük, hogy mindet elkölti, 20 százalékos áfával számolva az állam további több mint 152 euró adóbevételre tesz szert. Összesen a munkaadó 1352 eurós bérköltségéből 742,66 euró (az összeg 55%-a) az államnál landolt…

Ezért nem túlzás arról beszélni, hogy Szlovákiában magasak az élőmunkára nehezedő közterhek. De itt még „csak” a bérköltséggel számoltunk, ehhez jönnek olyan dolgok, mint a fizetett szabadság, az étkezési hozzájárulás (vagy ebédjegyek), a táppénz. A Fico-kabinet mindezt még kevésnek gondolta. Ezért bevezetett egy második 25%-os szja-kulcsot a magasabb jövedelmekre, felemelte a társasági adót (19-ről) 23%-ra, majd levitte 22-re, de egyben bevezette a licencadót, és megváltoztatta a költségelszámolást – mindkét lépés növelte a vállalkozók adóterheit.

Átmeneti különadót vezetett be a szabályozott ágazatok vállalatainak, ami állandóvá vált, járulékkötelessé tette a megbízási szerződéseket, megemelte az osztalékok egészségügyi járulékát, az egyéni vállalkozók járulékterheit meg egy sor illetéket, nem csökkentette az áfát a törvényben meghatározott módon 19%-ra és folyamatosan emelte a minimálbért (amely a 2012-es 327,2 euróról jövőre alighanem 400 euróra nő). A gazdaság még így is „mozogna” valamelyest, ezért jött a szabályozás. Tovább bonyolódott az áfafizetés, az elbocsátásoknál újra párhuzamosan jár a felmondási határidő és a végkielégítés, az ágazati kollektív szerződések kiterjeszthetők a 20 főnél többet foglalkoztató cégekre, és tovább lehetne sorolni a foglalkoztatást bonyolító számtalan szabályt. A munka törvénykönyvének újabb módosításai szerint jelenleg a gyakorlatban 3 alkalmazott szakszervezetet alakíthat, s nem kell felmutatniuk, hogy akár egyetlen további alkalmazott is támogatja őket. Ők ezzel elbocsáthatatlanná válnak és költséget jelentenek (hely, idő biztosítása) a munkáltatónak.

Itt már kezd lebénulni a gazdaság, ezért jöhetnek a „támogatások”. Uniós alapokból és hazai közpénzekből, pályázatokkal átmeneti munkahelyeket teremtve, szelektív beruházási támogatásokat adva, de ezt is a hagyományosan hatalmas korrupció és bürokrácia kíséri. Ebből így sosem lesz több tartós munkahelyet generáló fenntartható gazdasági növekedés.

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója