Fico-show

<p>Kevés olyan kiszámítható embert találunk ma Szlovákiában, mint amilyen Robert&nbsp;Fico. Hogy megtudjuk, mire számíthatunk a részéről, elég figyelnünk a pártok népszerűségi adatait: minél többet veszít népszerűségéből az általa vezetett Smer, a kormányfő annál nagyobb sebességre kapcsol a népámításban.&nbsp;</p>

Fico már az olyan banális, évente megismétlődő eseményekből is képes populista show-műsort kerekíteni, mint amilyen a minimálbér emelése. Évről évre megismétlődik az ismert forgatókönyv: a szakszervezetek és a munkáltatók képtelenek megegyezni a minimálbér emelésének mértékében, így rendre a munkaügyi tárcáé a végső szó. Az pedig ezúttal úgy döntött, hogy a jövő év elejétől az idei 435-ről 480ra nő a bruttó minimálbér. Fico ennek a bejelentésére a múlt héten külön sajtótájékoztatót hívott össze, azt sugallva, hogy az egész az ő érdeme. „Ha rajtam múlna, akár most rögtön 750 euróra növelném a minimálbért” – árulta el a kormányfő a választóinak, hozzátéve azonban, hogy sajnos ez nem csak tőle függ. Bezzeg, ha teljhatalma lenne, Szlovákiát egy csapásra tejjel-mézzel folyó Kánaánná varázsolná. Ez utóbbit ugyan már nem mondta ki, de a választóinak naponta azt sugallja, hogy ha a Smer elbukik, a szociális biztonságnak is búcsút inthetünk. 

A rossz hír, hogy Szlovákiában még mindig vannak olyanok, akik bedőlnek ennek a maszlagnak. Ők azok, akik általában büszkén vallják be, hogy évek óta nem olvasnak napilapokat, és a tévéhíradókat is csak vacsora közben, fél füllel hallgatják. Bennük csak az marad meg, hogy Fico növeli a minimálbért, ezért rá kell szavazni. Aki azonban egy kicsit is tájékozottabb, az tudja, hogy a minimálbér emelése a gazdaságilag aktív lakosság 2,5 milliós táborából csupán 146 ezer embert érint. A mostani emelésnek köszönhetően az ő nettó fizetésük jövőre havi 29 euróval nőhet, ami már csak egy közepes bevásárlásra elegendő. Fico persze ilyen részletekkel nem untatja a hallgatóságát, mint ahogy azzal sem, hogy a vásárlóerőt tekintve a csehek, a magyarok és a lengyelek is lekörözik Szlovákiát. Magyarul: hiába nagyobb nálunk az átlagbér, mint Magyarországon vagy Lengyelországban, a magasabb árak miatt a fizetéseinkből nálunk kevesebbre telik, mint a szomszédos országokban. 

Az egy kis megszakítással több mint tíz éve regnáló Ficónak azonban nincs oka az aggodalomra. 
Szlovákiában még mindig rendkívül sok a tájékozatlan, csak a populista nagyotmondásokra reagáló szavazó, ők pedig a következő választásokon is arra szavaznak majd, aki a legnagyobbat lódítja. Fico pedig ebben egyelőre verhetetlen, még ha egyre több is a versenytársa. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?