Fico elnök akar lenni

A közszféra hároméves költségvetésének első tervezete jól illusztrálja a kormány tehetetlenségét. Képtelen lefaragni a kiadásokat, úgy „spórol”, hogy az állami kiadások közben emelkednek. Emellett képtelen a tervezett mértékben előteremteni a bevételeket is (dacára a megemelt adóknak és járulékoknak). Ebből egyenesen következik, hogy képtelen tartani a vállalt államháztartási hiányt, ebből meg az következik, nem tudja féken tartani az államadósságot. Ami a szavak és a tervek szintjén működik, az a valóságban nem. Az idei évre például túlzottan optimista módon 2,1 százalékos gazdasági növekedéssel számolt a büdzsében (a túlzott optimizmusra sokan figyelmeztették is a kormányt). A nemrég bemutatott új tervezetben már egy reálisabb érték, 0,5 százalék szerepel. A kincstári optimizmus azonban nem múlt el, ugyanebben a tervezetben 2014-re ismét 2,2%-os növekedéssel kalkulál a kormány… A hiánycélt (a GDP 2,9%-a) és az államadósságot (a GDP 56,9%-a) arra a lehető legmagasabb szintre emelték, ami még nem jelent komoly szankciókat a költségvetési felelősségről szóló alkotmányos törvény és az Európai Bizottság részéről. Még az ily módon végsőkig kicentizett büdzséből is hiányzik – a pénzügyminisztérium saját bevallása szerint – 700 millió euró (Kažimír miniszter úrnak egyelőre nincs hiteles ötlete, honnan teremti ezt elő). A Költségvetési Tanács, az ellenzék meg a sajtó viszont egyből további százmilliós rizikókra mutatott rá. Röviden, minden józan elemző látja, hogy a Smer vesztésre áll a hiánnyal és az adóssággal folytatott küzdelemben, a büdzsé tervezete felér a kapituláció beismerésével, és nem látni, a második Fico-kormány hogyan akadályozhatná meg, hogy saját költségvetési és gazdaságpolitikájának kudarca ne szakadjon a fejére a választási ciklus végére. Csak egy példa: változatlan trendek mellett a 2016-os választási évre (!) kiegyensúlyozott (tehát hiány nélküli) költségvetést kellene benyújtania a kormánynak. Különben megszegné az alkotmányos törvényt és háborúskodna a Költségvetési Tanáccsal meg az Európai Bizottsággal. És akkor még nem szóltunk az államkötvényeket vásárló befektetőkről: ha magasabb kamatot kérnének, további százmilliók kellenének az államadósság finanszírozására. Esetleg szóba jöhet még a nyugdíjak, állami juttatások drasztikus lefaragása vagy tömeges elbocsátások a közszférában... És itt jön a képbe Fico, aki úgy gondolja, jobb lenne ezt a katasztrófát a Grassalkovich-palota puha elnöki bársonyszékéből szemlélni. A felelősséget háríthatná: most nem én vagyok kormányon, amíg ott voltam, nem engedtem ilyesmit stb. A gyakorlati hatalom jó részét viszont Fico megtarthatná pártja, a kormány és az ország felett is, ehhez jogköreinek formális bővítése sem szükséges. Aztán mandátuma végén, 2019-ben újult erővel szállhatna ringbe az elnöki székért, vagy meghallgatná pártja könyörgését, hogy legyen újra miniszterelnök-jelölt, mert csak ő képes győzelemre vinni a Smert 2020-ban. Ezt a tervet – most is, mint mindig – kizárólag a választók írhatják felül. A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója,  és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója