Fico, az új Dzurinda?

Még gyakoribb volt ennek ellenkezője, de ezt most hagyjuk. Olyan eseteket már nehezebb találni, amikor egy vezér saját korábbi ellenfelét példaképeként kezdi emlegetni. Ha ugyanis politikai vezérek vagyunk, és választottunk magunknak egy politikai ellenfelet (a politikai karrier felépítésének ugyanis a szövetségesek megtalálásánál talán még sokkal fontosabb része a megfelelő ellenségek kiválasztása), nem nagyon tehetünk mást, mint hogy saját imázsunkat az ő ellenében építjük fel. És itt egyáltalán nem csak a jobb-bal ellentétpárról van szó, hanem sokkal finomabb, akár nüansznyi különbségekről. Még a legkevésbé tájékozottabb választópolgárnak is elsőre tudnia kell, hogy ez az egyik, ez meg a másik.

Ezért is meglehetősen furcsa, hogy Robert Fico harmadik kormányának programja úgy kezdődik, hogy annak a Dzurindának az emléke idéződik fel benne, aki 1998-ban egyesíteni tudta a szlovák pártokat Vladimír Mečiar hatalma ellen. Fico hosszú évekig küzdött az ellen, amit a gyorsan változó, jövés-menésekkel tarkított szlovák politikai palettán meglehetősen sokáig Dzurinda képviselt. Amikor tehát a kormányprogram a kilencvenes évek politikai megosztottságának felszámolásáról beszél, félrebeszél: a Fico és Dzurinda közötti ellentét a kétezres években is élesen kettéosztotta a szlovák politikát, és Fico mindig Mečiar oldalán állt. Pontosabban: a helyzet annyiban változott, hogy egy ideig Mečiar állt Fico oldalán, aztán visszavonult az Elektrába, és most már semmi bántódása nem fog esni mindazokért a tettekért, amelyeket a kilencvenes években elkövetett. Fico továbbvitte Mečiar örökségét, és ahhoz, hogy ezzel leszámoljunk, nem elég, ha az éppen megtelt kincstárból beleöntünk néhány milliárdot az eddig hanyagolt ágazatokba. Ahhoz a szemléletet és a struktúrát is meg kell változtatni. Ez a kormány képes lehet a stabilitás fenntartására, ami nem mellékes, de aligha lesz képes a valódi szembenézésre. Mert aki még arra is képes, hogy ha aktuális érdeke megkívánja, egykori ellenfelét példaképeként kezdje emlegetni, az a nagy hatalomépítgetésben megfeledkezett a saját jelleme következetes felépítéséről.