Fiatalok novembere

 

Ki-ki habitusának megfelelően emlékezett: Robert Fico figyelmen kívül hagyta az ünnepet és dolgozott, a jobboldali pártok identitásukat próbálták megerősíteni, a fiatal radikálisok pedig a legszebb novemberi hagyományok jegyében az utcán tüntettek. Mind a három réteg – a jobb- és baloldal, meg az „új” erők – eltérően értelmezte az üzenetet. Azért, mert nem is alakulhatott ki egységes nézőpont ebben a kérdésben a mélyen megosztott társadalomban. Ivan Gašparovič államfő szombaton kivételesen éleslátó nyilatkozatot tett, amikor kijelentette, fájlalja, hogy egyre kevesebben vesznek részt a novemberi megemlékezéseken. Igaza van. A bársonyos forradalmat nem tanítják és nem magyarázzák megfelelően, az új generáció nem érti, mi miért történt, nincs is tisztában azzal, miként viszonyuljon az 1989-es történésekhez, elveszni látszik az események jelentősége. A novemberi eseményeket leginkább azok értékelik, akiknek személyesen is pozitív élményeik kötődnek a kommunista rendszer bukásához, megélték a közhangulat megváltozását és komoly közösségi élményben volt részük a szervezkedés, a tüntetések, a felszabadult hangulat révén. Ez az, amit ma egy átlagosan tájékozott fiatal már nem ért meg, így nem mond neki az évforduló semmit, azon túl, hogy 1989-ben „véget ért a kommunizmus”. E sorok írójának például alig vannak személyes emlékei a bársonyos forradalomról: ötévesen kicipelték egy estébe hajló tüntetésre abban a községben, ahol született, a rendezvény közben pedig nagyon unatkozott. Később tapasztalta, hogy Gorbacsov arcképe lekerült az óvoda faláról. A nála fiatalabbaknak még ennyi emlékük sincs novemberről, az iskolai történelemórákon – ha egyáltalán foglalkoznak vele – az év végén esik pár mondat az eseményekről. Mindent egybevetve az évforduló apropóján három réteg álláspontja különül el: a rendszerváltás vesztesei és a szocializmus elvbarátai hallgatnak, a progresszív jobb az emlékeket idézi fel, a fiatalok pedig vagy közömbösek, vagy tüntetnek: méghozzá azért, mert teljesen mást képzelnek demokrácia alatt. Nem a kommunista rendszernél akarnak jobbat, hanem azt a rosszul működő államot formálnák át, amellyel naponta találkoznak és frusztrálja őket. Viszonyítási alap híján azt tapasztalják,hogy nem működnek jól a dolgok Szlovákiában. Eközben pedig a radikálisok – ironikus helyzet – az 1989-ben kivívott jogokkal élve idéznének elő olyan állapotot, ami a bársonyos forradalomban kivívott jogokat kurtítaná meg. A helyzet idővel csak romlani fog: a rendszerváltás veteránjai elfogynak, eltűnnek, marad az új generáció. Hacsak valaki nem talál ki valamit arra, miként közvetítse húsz év után végre közérthető módon a novemberi üzenetet.