Fertályok

<div>Ki találta ki a fehér lovon érkező herceget? És főleg ki rakta alá a lovat? Akárki is a tettes, szaunában még sose járt.</div>

Élénkebb fantáziával megáldott férfiolvasóim kedvéért mondom (vajon melyik nem az?), hogy ne a Playboy széttárt pumáiból merítsenek inspirációt a vizualizációhoz – női napokon főként az élet viharaiban megtépázott vászoncselédek szaunáznak. És azt is jó előre közlöm, hogy semminemű információt nem vagyok hajlandó kiszivárogtatni alkalmi társaságom külcsínét illetően, csupán a belbecsre szorítkozom. Egy női szauna diszkrét, akár egy angol férfiklub. Persze, ha jobban körülnézek, van is miért diszkrétnek lennünk. Illetve csak lenne. Külső szemlélő híján könnyebb szembenézni a meztelen igazsággal. És pont ez a szauna varázsa: néhány perces ücsörgés után a közel 100 fokban elolvadnak a belső és külső világok közti határok, és közösségileg is megélhető az, amit az egyén a realitás poklának érez. Közben persze megy a terefere: habtortarecept, visszérpanaszok, párkapcsolati drámák és egyéb csacskaságok. De viszont. Az említett női belbecs egyik lényegi vonása, hogy sose pletykálja ki a szeretett férfi külcsínét. Valójában azét se, akit már nem szeret. Hogy miért? Egyszerűen rossz fényt vetne rá: tiszta udvar, rendes ház. Nem hiába dobáljuk mi annyit azt a gyűrűt a tenger fenekére! Strapás dolog a próbatételek köreit kitalálni, no de minket terhel a felelősség a genetikai szaporítóanyag kiválasztásáért. Hova degenerálódna világunk, ha a csak szemünknek hinnénk? Olykor azért előfordul, hogy egyes klubtagok, megsértve az íratlan szabályt, licitálásba fognak. Ilyenkor egy asszonyként hallgat el a szauna. Pihen a habverő, és a visszér se tágul mindaddig tovább, amíg a sarokban sutyorgó két pírszinges-tetkós – hát, izé, popsinak már nem nevezhető – ülep tulajdonosai észbe nem kapnak, hogy önmagukat blamálják. Elbaltázták, pancserek!  Nemileg polarizált világunk női fertályán a vágyak ösvénye előbb-utóbb rákanyarodik a realitás talajára. Itt pedig könnyűszerrel felismerhető egy herceg akkor is, ha drótszamáron érkezik. Rangját kopaszon, pocakot eresztve sem veszti el, sőt, a korona is csak akkor inog meg a fején, ha kocsmából hazafelé jövet elhagyja a kivehetős fogsorát. Mi történik a hervadásnak indult Csipkerózsikákkal? A szirmok hullásával egyre lejjebb adják az igényeiket? Hát, ha a valóság lejjebb kerül a hierarchiában, akkor igen. Régi szaunás vagyok, jó kis bestsellert tudnék írni kezdő hercegeknek a szeméremtestek retusálását érintő divathullámokról, s egyéb szemfényvesztő trükkökről. De talán jobban teszem, ha kipletykálom: ideát sokkal nagyobb az igény a szembenézésre, mint gondolnák. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?