Feminista hisztérika

A feministák miért csak utólag reagálnak, ha támadásba lendült valaki a nők jogai ellen? – kérdezik viszonylag gyakran és őszinte érdeklődéssel a szemükben olyan emberek, akik nem foglalkoznak a nők esélyegyenlőségének témájával, csupán érdekli őket a probléma.

Ha visszanézzük az elmúlt 30 év médiamegjelenéseit, ritka kivétellel valóban az olvasható ki belőlük, hogy a feministák, a nők jogainak védelmében kiálló szervezetek és egyének mintha csak akkor reagálnának a jogaikat megnyirbálni vagy sárba taposni készülő törvénytervezetekre, problémákra, amikor már szinte lecsengett az érdeklődés, vagy amikor már mindenki, a politika, az egyház, az utca embere elmondta a véleményét.

Akkor jön a dühös fúriaként fellépő hisztérika, aki néhány összefüggéstelen mondatban próbálja elmondani, hogy miért dühös. Miért nem tudja érthetően elmagyarázni, hogy mit is akarnak a nők?

A tévénézőben, újságolvasóban, rádióhallgatóban az az érzés alakulhat ki, hogy bár nagyon szeretné megérteni, milyen célokért harcolnak a nőjogi szervezetek, de nem tudja, mert ha külön forrásokban nem néz utána, nem kezd el komolyabban foglalkozni a témával, nem olvas nőjogi, feminista témájú anyagokat a megfelelő forrásból, sajnos nem áll össze a kép.

Nézzük meg azt a példát, amelyet nemrég e hasábokon említettem.

Az emberi jogi civil szervezetek által kezdeményezett ellenállást, a fakanalakra írt üzenetek elhelyezését a parlament előtt. Ugyanazon a napon nemcsak a pozsonyi parlament előtt voltak tüntetések a nők reprodukciós és szexuális jogaiért és a parlamentbe beterjesztett törvénymódosítások visszavonásáért, hanem Besztercebányán, Liptószentmiklóson, Kassán, Prágában és Manchesterben is!

Próbálja meg felidézni a kedves olvasó, mennyi információ jutott el hozzá ezekről a tényekről. És most próbálja meg felidézni azokat a megnyilvánulásokat, amelyek a magukat a keresztény erkölcs zászlóvivőinek tartó politikusoktól és az egyház képviselőitől, valamint az úgynevezett család- és életvédő szervezetektől lát a médiában. Ha nem sikerült, visszaidézem: a fősodorba tartozó médiumok szinte észre sem vették a sok ezer tiltakozót, csupán egy sajtóügynökségi hír lett belőle, ahelyett, hogy az összes tévéhíradóban, főműsoridőben mutatták volna be. Nem szóltak arról a szakmai elemzésről sem, amelyet a nőjogi szervezetek a parlamentnek és a médiának is eljuttattak. Megjelentek viszont cikkek néhány országos szlovák lapban arról, hogy a törvénytervezet hogyan kíván segíteni a nőknek ezzel a törvénnyel, és még arról is írtak, hogy tíz parlamenti képviselő hogyan imádkozott azért, hogy sikerüljön keresztülvinniük az emberi jogok megnyirbálásáról szóló tervüket.

Ha minőségi tanulmányok születnének a médiáról, azokból megtudhatnánk, hogyan járulnak hozzá egyes médiumok ahhoz, hogy a nyilvános diskurzust nagymértékben a vallásos fundamentalizmus formálja, a feminizmus témája így nem kaphat teret, és a médiafogyasztókhoz nem jutnak el az erről szóló valódi információk. Így továbbra is nehéz sok embernek elmagyarázni, hogy a feministák nem örökké elégedetlen hisztérikák, hanem a nők emberi jogait védő társadalmi szereplők, akik higgadtan és szakmai érvekkel, sőt mindenki számára érthetően el tudják magyarázni, milyen célok érdekében dolgoznak.