Felfedték lapjaikat Kiska ellenfelei

<p>A Kiska elleni harcosok végre felfedték lapjaikat: a még relevánsnak nevezhető leleplezés után, mely az államfő KTAG nevű cégével volt kapcsolatos, s azzal, hogy a vállalat illetéktelenül akarta elszámolni Kiska kampányköltségeit, most sokkal célirányosabb és ostobább vádak jönnek. Már csak egy gyerekkori pajtás tanúbizonysága hiányzik arról, hogy Kiska lurkó korában bizony rálépett a fűre.</p>

Sajnos, az elnök diszkreditálását célzó próbálkozások folytatása felfedi a motivációkat: elriasztani Kiskát az ismételt elnökjelöltségtől. Mert így áll a dolog: az elnök nyugalomban befejezheti a ciklusát, vagy a már bemutatott meghurcolások árán tovább próbálkozhat kultiválni Szlovákiát, és tenni valamit azért, hogy változzanak a viszonyok az országban. Egy láthatatlan, de jól ismert személy arra inti, hogy ha az utóbbi utat választja, bizony nehéz dolga lesz.Persze, a nyilvánosság nagy része azt akarná, hogy Kiska vegye fel a kesztyűt. Hogy harcoljon érte. Helyzetét gyakran hasonlítják Michal Kováčéhoz. Csakhogy, bár az első köztársasági elnöknek kicsit nagyobb kaliberű „kellemetlenségeket” kellett megélnie, volt mögötte valami, ami Kiskánál kiányzik: egy politikai erő, amely vele együtt készen állt a Mečiar elleni politikai küzdelemre. Igaz, hogy a kezdetben ez az erő nem volt egységes s túl meggyőző sem, de reális volt: a kereszténydemokratákból, liberálisokból, magyarokból, sőt a baloldaliakból álló politikai erő végül 1998-ban tényleg legyőzte Mečiart.  Ha én lennék az elnök, Matovičot, de elsősorban Sulíkot látva azt mondanám magamnak, hogy ilyen csapattársakkal nincs értelme ennek a meccsnek. De Kotlebára tekintve talán erkölcsi felelősséget éreznék az iránt, hogy ne adjam fel. Szerencsére a jelenlegi hatalom senkit sem rabolt el, pláne az elnök környezetéből. Elrabolta viszont az egész államot, elvette a polgároktól, s most saját vagyonaként kezeli. A Kiska-ügyben is az a tét, hogy ez továbbra is így marad-e. MÁRIUS KOPCSAYa SME publicistája

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?