Felajánlom magamat...

Parkinson szerint „ha valamit nem akarsz megoldani, hozzál létre bizottságot.” Javaslom felvenni az úr törvényei közé meglátásomat: ha azt akarod, hogy egy drága és botrányos megoldás lásson napvilágot, bízd állami hivatalnokra. Már három ország érettségibotrányain kacagok, mindhárom a bonyolult lebonyolítás áldozata, a számlát az adófizető állja. Mindhárom országban értékpapírnyomdákban nyomták a tételeket, majd őrizettel szállították az iskolákba, pazarolva papírt, munkaerőt, benzint, Magyarországon meg is ismételték, éjszakai fuvarokkal, biztonsági őrökkel, miegymás. Mindhárom országban hibákat követtek el, Csehországban már a feladatok összeállítói (még jó, hogy időben kiderült) Szlovákiában a lebonyolító állami intézmény, Magyarországon meg – no, majd megtudjuk. Közben látom röpködni a tíz- meg százmilliókat. Ekkora pazarlás láttán egy magántulajdonos nemcsak menesztené, de hűtlen kezelésért fel is jelentené a menedzsment felét. Miért fordítottak százmilliókat az államok a Sulinetekbe, Infovekekbe meg egyéb elektronizációs programokba, ha a tételeket nyomtatni, borítékolni, szállítani kell? Ha a műszaki fejlődés vívmányaira kiadott százmilliókat a fél évszázaddal ezelőtti megoldások százmilliói követik.

Mindhárom országnak felajánlom, egymillió koronáért megvalósítom az érettségi írásbelit. A beavatott tanárok, tudományos dolgozók elkészítenek két-három változatot, és leadják egy-egy tízkoronás floppy-lemezen. A megfelelő pedagógiai intézmény (OKÉV, ŠPÚ) felelős szakembere kiválasztja az „éles” változatot, s átadja a megbízott államtitkárnak – újra egy tízkoronás floppy-lemezen. Az érettségi napján a megpályázott millióból vett méregdrága laptopomba beszúrom a lemezt, bejelentkezem a Sulinetre vagy a hasonló hálózatra, felteszem a példákat. Mondjuk 8.00-kor. Fél kilenckor minden iskolaigazgató lehúzhatja a példákat, majd a titkárnő lemásolhatja a fénymásolón, az osztályban felügyelő tanár megszámozza előre meghatározott kódok szerint. Ezalatt a nebuló (aki mindig próbálkozott puskával, a példák megszerzésével, és idén sem tagadta meg önmagát) az osztályban ül, és hallgatja az instrukciókat. Délután a tanárok kijavítják a teszteket, az eredményeket a délelőtt üzembe helyezett központi űrlapba pötyögtetik a neten. Háromkor a millióból vett méregdrága laptopomon az eredményösszesítést CD-re írom, kiveszem a gépből, és zsebre teszem. Csalás kizárva! Mivel senki nem fogja tudni, hogy én vagyok a „közbeszerzett”, nem környékeznek meg kenőpénzzel a szülők, nem dobom netre az éles példákat, nem kell hozzám rendőr, sem biztonsági őr, a méregdrága megoldások mellőzésével megtakarított pénzen pedig a tárca minden középiskolát ellát olyan fénymásolóval, amely bírja az iramot. Számítógépük, gépparkjuk már van. S ha valaki azt gondolja, túl egyszerűen látom a világot, hát képzeljék el, ilyen egyszerű. Mint minden hatékony megoldás. Sokallja valaki ezért az egymilliót? Igen, valóban sok, a laptop és az egy hónapos internetes kapcsolat a százezret sem éri el. De hát, aki milliókat költött balga megoldásra, annak ez nem tűnhet föl.