Fekete-fehérek

Anyai szívem rögtön összeszorul. Eszembe jut ennek a gyereknek, mert hiába tizennyolc éves, nekem az még gyerek, az anyja is. Aki szereti. És félti. Ha látná... Persze nem tudom, hogy ez a fiú milyen szándékkal érkezett, jóval-e vagy rosszal. De anyja mindenkinek van, és együtt érzek az ismeretlen nővel. Sajnálom a fiút, ugyanakkor kétségeim is vannak. Legjobban azt szeretném, hogy találja meg a helyét és a békéjét, és váljon derék tagjává annak a társadalomnak, ahova igyekszik.

A fentieket elmondom telefonon egy ismerősömnek. Mire ő kijelenti, hogy látja, már én is bedőltem a migránsellenes propagandának, és mint a verkli, beindít egy szöveget, amit láthatólag egy másfajta propagandából sajátított el, merthogy ne felejtsük, minden oldalnak megvan a maga propagandája.

Más. Egy roma fiatalember, mellesleg kiváló pedagógus, a roma gyerekek számára olyan oktatási modellt tart hatékonynak, amely nagyon közel áll a szegregáltnak nevezett modellhez, amit sokan kapásból mélyen elítélnek. Nekem is van ismerősöm, akinek ha elmondanám, amit ez a pedagógus tapasztalatból állít, és esetleg még egyet is értenék vele, feltehetően mindkettőnket rasszizmussal vádolna, mint ahogyan mindenkit, aki egy rossz szóval illeti a romákat.

Hát miattam mindenki azt érthet félre és mondhat, amit akar. Az viszont nem mindegy, hogy ki akar kioktatni. Például az az ember, aki migránsellenességgel vádol – miközben én az afgán gyerek sorsa fölött aggódok –, és világéletében utálta a nálunknál sötétebb bőrűeket. Mindet, kivétel nélkül.

Egy nagyon konkrét élmény: sok évvel ezelőtt, amikor egy arab fiúval megyek az utcán, ez az ember, akkoriban még szintén fiatal, fogja magát és átvonul a másik oldalra, mert szégyell olyasvalakivel mutatkozni, aki egy arabbal mutatkozik. Pedig az illető arab nem terrorista, hanem hozzánk hasonló egyetemista. S a másik ismerősöm, a „romapárti”? Évekkel ezelőtt mindent megtett, hogy a házukban lakó roma családot elűzze. Ez nem pletyka. Tőle tudom, mert nagyon büszke volt magára, amikor sikerült neki. Pedig nem volt zűrös a család. Mondhatnánk, az ember változik. Ez igaz. Csakhogy ők egy dologban biztosan nem változtak. Az összes „cigány” és „arab” iránt érzett korábbi izzó gyűlöletük most azok ellen irányul, akik szerintük utálják azokat, akiket nem is olyan rég még ők utáltak a legjobban. Tehát ugyanúgy szemellenzősen fekete-fehérek (azaz szélsőségesek), mint valaha, csak átestek a ló másik oldalára. S számomra ezért hiteltelenek.