Fejes Endre halálára

Kilencvenkét éves korában távozott közülünk Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író.A múlt század hatvanas-hetvenes éveinek egyik legolvasottabb és sokat játszott szerzője volt. Rozsdatemető című legendás családregénye tette híressé.

Kilencvenkét éves korában távozott közülünk Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író.

A múlt század hatvanas-hetvenes éveinek egyik legolvasottabb és sokat játszott szerzője volt. Rozsdatemető című legendás családregénye tette híressé. A mű három kiadást élt meg rövid időn belül, s mindannyiszor pillanatok alatt eltűnt a könyvesboltokból. A külvárosi Hábetler család több generációjának történetét, nyomorúságos, szenvedésekkel és küzdelmekkel teli életét feltáró, megrázó erejű mű ez, amelyből – mint Fejes több munkájából – színpadi előadás is született. A témát a zsigereivel ismerő, erős drámai vénájú Kazimir Károly rendezésében játszották a budapesti Thália Színházban.

Népszerűbb volt Fejes következő alkotása, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, amely 1969-ben jelent meg. Ebben a már elismert író megtörtént bűnesetet dolgozott fel. A mű egy fiatal segédmunkás különös kalandját meséli el. A fiatalember görög diplomatának adja ki magát, és fergeteges szövegével fiatal nőket csábít el. Egy darabig élvezetes a helyzet, ám vészesen közelít a tragédia felé. A művet a belőle készült nagy sikerű tévéfilmváltozat – Harsányi Gábor remek játékával – tette széles körben népszerűvé. De színpadon is hatalmas siker volt. 1977-ben a budapesti Vígszínház zenés darabjainak sorába illeszkedett – Presser Gábor feldolgozásában, Marton László nagyon érzékeny, egyben energikus rendezésében. Viktort, a görög diplomatát Hegedűs D. Géza keltette életre felejthetetlenül. Kiváló partnere volt Kútvölgyi Erzsébet, Halász Judit és Bánsági Ildikó is. A Mikor hiába… című dal, Hegedűs D. Géza és Kútvölgyi Erzsébet kettőse a megbánás és a gyűlölet összecsapásaként hidegrázós volt a színpadon.

Fejes a munkások, a kisemberek világát ismerte, tudta feltárni és átélhető irodalommá, drámává gyúrni igazán. Ebből a képességéből született meg a Mocorgó és a Cserepes Margit házassága. Az utóbbiból emlékezetes előadás született a Huszonötödik Színházban Iglódi István rendezésében, Törőcsik Mari és Garas Dezső ízes játékával. A modernebb kor feltörekvő fiatalembere áll Az angyalarcú című drámája középpontjában. Ezt a nyolcvanas évek elején a Radnóti Színpad tűzte műsorára a címszerepben Moravetz Leventével, aki érzékien formálta meg a vaskalaposság ellen lázadó, helyét-útját kereső angyalarcút.

A Pesti Színház a Jó estét nyár, jó estét szerelem új változatára készül, most Szász János rendezésében. Ebben Viktort a pályája elején járó Wunderlich József formálja meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?