Európába zárva?

Ma Csehország, Magyarország és Szlovákia is körülbelül 80 százalékban az Európai Unióba viszi ki a termékeit, és a közelmúltban sok olyan év volt, amikor ez az arányszám további növekedést mutatott. Egy ország gazdasági fejlődésének szempontjából az ilyenfajta egyoldalúság ha nem is jelent akadályt, de mindenképpen rizikót hordoz magában, mert egyetlen gazdasági központ sikereitől vagy kudarcaitól függ a saját sorsunk. Egyebek mellett ezért is udvarolnak nagy erőkkel a közép-európai országok a kínai piacoknak. Van azonban néhány adat, amely árnyalja azt, hogy tényleg ennyire kell-e tartanunk valamiféle egyoldalúságtól.

Az egyik a kereskedelmi mérlegek: azaz annak alakulása, hogy az EU-ba szállított és onnan importált áruk ára hogyan aránylik egymáshoz. Miközben a rendszerváltás után ez a mérleg általában negatív volt – Szlovákia külkereskedelmi mérlege tehát deficites volt az unióval szemben – az utóbbi években ez a trend megfordult. Szlovákiában például 2016-ban fordult szufficitba a külkereskedelmi mérleg: ilyenkor az ország több árut és szolgáltatást ad el a külföldnek, mint amennyit onnan vesz. És a pozitív szaldó lényegében az összes nagyobb uniós tagállammal szemben fennáll, még az exportban igencsak erős Németországgal szemben is. Azaz ma Szlovákia több árut képes eladni Németországnak, mint amennyi német árucikket a szlovák állampolgárok vesznek, és ez pozitív jelenség, a kontinensen belüli versenyképességet mutatja.

A második adat azt jelzi, hogy az EU-n belül az egyes tagállamoknak mekkora súlyuk van a Szlovákiával folytatott külkereskedelemben. A legfontosabb partner egyértelműen Németország, de a sor elejére kerültek mára a visegrádi államok is. Azaz lehet, hogy az EU 80 százalékos túlsúllyal van jelen a szlovákiai exportban, de ez már nem ugyanaz az unió, ami a rendszerváltás után is hasonlóan domináns pozícióval rendelkezett. Akkoriban az EU csak Nyugat-Euró-pát jelentette, ma pedig Közép-Európát is magába foglalja; ma így jön ki ez a 80 százalékos arány. Nyugat-Európa valójában csak a szlovákiai kereskedelem több mint felét teszi ki, nem pedig a 80 százalékát. Ez a területi kapcsolatok sokoldalúsága és kiegyensúlyozottsága felé mutat, még ha csak Európán belül is.

Végül a harmadik tényező, amely gyakran elsikkad a kereskedelmi számok mögött – és amit egyébként nem könnyű adatokkal alátámasztani – az a Szlovákiából exportált áruk végállomása. Ugyanis nem minden Németország felé indított exportárut adnak el ott, a továbbszállított termékek sokszor végül pont azokon a piacokon kerülnek forgalomba – Kínában, Ázsiában –, ahová például a szlovák és a cseh gazdaságpolitika szeretne saját jogon is eljutni. Nyilván fontos lenne a közvetlen cseh–kínai és szlovák–kínai gazdasági kapcsolatok erősítése, de nem árt tudatosítani, ilyen kapcsolatok már ma is léteznek, csak áttételesen. A termékeket előállító komplex, transznacionális termelési láncoknak csak egy pontja Szlovákia vagy Németország; könnyen lehet, hogy a végén az áru Kínában landol.

Azaz aki ma attól fél, hogy a túl erős és egyoldalú uniós kapcsolatrendszer miatt túlságosan ki van téve Szlovákia egy uniós gazdasági válsághelyzetnek, az „megnyugodhat”: egy erőteljes kínai gazdasági válság is feltehetően alapjaiban rázná meg Szlovákiát. Egy ilyen válság hullámai ugyanúgy elérnék Közép-Európát, csak nem közvetlenül, hanem a termelési láncokon, Nyugat-Európán keresztül.