Esti vágy – vérző szívre

A mondat ugyanazé a szeszes italt forgalmazó cégé, melynek reklámjában pár éve a strandoló férfi leeresztette s fölcsavarta gumifeleségét. A kiszolgálók süldő lányok, nem tudom, látták-e a reklámot, vagy azt a másikat, melyben a férfihez áthajol egy pohár itallal a balkonszomszédja. Ha nem, majd csodálkozhatnak, ha ilyen élettársat fognak ki.

Vagy ha egyszer kezükbe kerül A vörös postakocsi, s abban azt olvassák, hogy Alvinczi Eduárd bort vitt a háziasszonynak s hölgyvendég-koszorújának, valahányszor látogatóba ment. Igaz, ez akkortájt volt, amikor a férfiak még patronálták a nőket, éltek-haltak értük, s ha kellett, szíven lőtték magukat. Meg viszont: a nők is olyan férfiról meg életről ábrándoztak, amilyenért érdemes volna pisztolyt ragadni.

Lehet, hogy a város a hibás, régen s mostanság is, Rezeda szerkesztő mindenesetre megjegyzi, mikor egy szuszra fölhajtja italát: „– Látja, ezt is vidéken tanultam. Pesten így nem tudnak inni – mormogta, s bánatos szemét Horváth kisasszonyra függesztette.” Én egy ideje se Pozsonyban, se Pesten nem csodálkozom semmin, kint már nem sok meglepetés érhet. Este meghívom egy másfajta italra a feleségem, ha már otthon lesz. Ha meg nem, kivárom. Más választásom nincs, mert szíven lelőni nem tudom magam. Se pisztoly, se patron.