Esély a szembenézésre

Megtörtént az elképzelhetetlen, Nagy-Britannia megszavazta a kilépést, ez pedig intő jel Brüsszel és a tagországok számára. Abba kell hagyni a lózungok gyártását („nincs alternatíva”, „az EU-n kívül nincs élet” stb.), és valós integrációs célokat kell megfogalmazni. Vagyis újra kell gombolni a kabátot.Lehet élcelődni vagy szörnyülködni azon, hogy a britek bedőltek a populista dumáknak, maguk ellen szavaztak, rosszabbul „vizsgáztak”, mint bármely kelet-európai friss demokrácia. De nem éri meg, önáltatás. Nem a britek éretlensége, hanem az EU szerkezeti problémái, vezető politikusainak rizsázásai, a valós problémák szőnyeg alá söprése vezetett oda, hogy a britek többsége elhitte: nekik jobb lesz kívül, mint belül.  Közhely, de az utóbbi években ezredszer visszaigazolt tény, hogy az unió válságban van, a megoldás pedig nem a korábban ismételgetett panelszövegek visszaböfögése. Az EU elődjének létrehozása óta két tendencia érvényesült: az integráció mélyítése, valamint a folyamatos bővítés. Mára mindkettő elérte a korlátait. A bővítés mindenképpen: már csak pár kisebb balkáni állam nincs bent a klubban, meg akik nem akarnak belépni (Svájc, Norvégia), ám az EU-val szomszédos nagy térségekről (orosz érdekzóna, dél-mediterrán területek) nincs megvalósítható, egységes elképzelés. Ami pedig az integráció mélyítését illeti, ebben a kérdésben homlokegyenest más elképzelései vannak a tagországoknak. A szorosabb integráció kiürült, tartalom nélküli közhellyé vált.  Mindeközben pedig elillant a közös projekt pozitív imázsa. Az 50-es években a gazdasági előnyök, valamint a szovjet ellenséggel szembeni védekező összefogás hajtotta előre az integrációt. És a két világháború szörnyű emléke. Mára ebből semmi sem maradt. Lassan kihalnak azok a generációk, amelyek emlékeznek a világégésekre, már nincs erős keleti ellenség (csak egy roskadozó, ám jól taktikázó és bosszantó orosz medve), és sajnos a gazdasági előnyökből is keveset látnak az emberek. Az EU az egység által biztosított jólét helyett a béklyóba szorító rendeletek és ésszerűtlen normák szinonimájává vált, amely nem gazdasági szárnyalást biztosít, pont ellenkezőleg, gátolja azt. Lehet, hogy ezek egy része urbánus legenda, ám ettől tény, hogy a Nagy Projekt megfeneklett, a politikai elitek sem tudják, merre kéne elmozdulni, csak ismétlik a sablonokat. A brit kilépés káros, mindkét félnek, ugyanakkor esély is a Nagy Közös Európai Álom újragondolására. Kár lenne, ha ezt az alkalmat is elszalasztanánk, és nem tanulnánk a más kárán, meg részben a saját kárunkon is.