És a film forog tovább

Először is elevenítsük fel véget érni nem bíró folytatásos latin-amerikai szappanoperánk történéseit: Rodolfó, a világutazó az év elején új rezidenciába költözött. Szép a kilátás a villából, a világ a lába előtt hever, így nem csoda, hogy kedve szottyant világgá menni. Többen küldték is őt, ha nem is világgá, de melegebb égtájakra, amikor elmondta országértékelő beszédét, amely inkább saját elmeállapotáról szólt, legalábbis Alesio Curta szerint, aki azóta is a megfékezhetetlen fenevad támadásait próbálja kivédeni a bíróságon. A publicista talpára nem került útilapu, Rodolfó viszont pampalininek álcázva magát meghódította a brazil őserdőt. Bátorsága és csodálatos kalandjai akár Márquezt is megihlethették volna: egy szál kamerával, egy feleséggel, egy komolyabb betegséggel, néhány testőrrel és tanácsadóval, de éleslátás nélkül nekivágott az Amazonasnak. Rodolfó lefilmezett egy krokodilt, megcsodált egy anakondát, megmenekült egy páviántól és a tűzhaláltól, amikor lángra lobbant lélekvesztője a nagy folyón, elkerült egy csomó trópusi nyavalyát, de többet be is gyűjtött (tapasztalt ispotálylátogatónak számít az öreg a világ majd minden tájékán). Legfantasztikusabb kalandját azonban rejtegette az objektívek elől, csak akkor rukkolt elő vele, amikor már mindenki elfelejtette a sorozatot: bennszülöttek fogságába esett. De Rodolfó minden helyzetben feltalálja magát, mint üveggolyót kapták az indiánok az ígéretet egy Mercedesről, kincsekről, tehenekről. Az ígéret szép szó, ha megtartják... De ez már a következő részek titka. (Annyit azért elárulhatunk, hogy fordulat áll be pampalinink marokkommunikációs kultúrájában, lévén újabb kalandokra cserélte több közszolgálati mobiltelefonját.)

De nem ez volt az egyetlen filmes alkotás, amely felizgatta a kritikusokat. Bár egyesek kritikán alulinak minősítették a Magyar Coala&Partners stúdió ez évi művészi teljesítményét, valljuk be, nagyot alakított a magyar csipetcsapat. A csetepatékból úgy sasszéztak ki, hogy bár a koreográfia esetlegesnek tűnt, észre sem vettük a tánclépések be nem gyakoroltságát. Az egész mű legélvezetesebb pontja az volt, amikor egy már-már végzetesnek tűnő ballépés helyett a dramaturg sugallatára jobbra zártak. A nyelvi charta szövegkönyvét időben jóváhagyták, ám a forgatási helyszínek számát az egyik társ-producer miatt kénytelenek voltak 12-ről 8-ra redukálni, s emiatt majdnem meghiúsultak a felvételek, de a forgalmazó meggyőzte őket, jobb, ha nem szállnak ki a produkcióból, mert még kasszasiker is lehet, a tárcák tulajdonosai pedig gazdagodhatnak.

A politikai esztrád talán legjelesebb szlovákiai képviselői a magyarul nem beszélő, szlovák nemzeti szuperprodukció helyett több kis epizód mellett döntöttek. A Terrace&Hugy produceri iroda színes, szélesvállú, egész estét betöltő rendezőasszisztense törzsfőnökével együtt értetlenül nézte végig a filmszakadást, ahogy a cég egyre gyengébb bevételi mutatókat produkálva végül még azzal az orosz–szlovák házassági koprodukcióban működő stábbal szemben is alulmaradt, amelyik már alig tudja megszólítani a közönségest, a szakma pedig szóba sem áll vele.

Üzleti stratégiát és művészi kifejezésmódot váltott a Big Brother filmkonszern, amely egyetlen sztárral is képes piacvezető lenni. Köztudott, hogy ennél a cégnél a művészet már régen a háttérbe szorult, náluk csak a bevétel erősíti a szabályt, képtelenek azonban külföldi befektetőket találni, az elmúlt három év ugyanis jóval kevesebb pénzt hozott a konyhára, mint a korábbiak. A töretlen népszerűségnek örvendő főripacs ezért a hazai színpadon próbált partnert találni, azonban a másik, még csak feltörekvő csillag kijelentette: csak akkor forgatna a Big Brotherrel, ha az öreg sztár kiszáll a filmes bizniszből. A kritikusok most attól tartanak, mégiscsak ez a duó készíti el a 2002-es év filmjét, és mivel az itthoni nézőknek nincs eléggé kifinomult ízlésük, ez a pocsék produkció ősszel akár a közönségdíjat is elviheti.

A Red Star Entertainment (korábban Krásznaja Zvezdá) film helyett idén csak mélyrepülést produkált, nem is csoda, nehéz a még múlt rendszerből megmaradt nyersanyagra eladható mozit forgatni. A cégen nem segített a novemberi vezetőváltás sem, jövőre valószínűleg csődeljárást kell ellene indítani.

Idén horrorfilmből készült a legtöbb Szlovákiában. Csak néhány cím a borzalmas mozgóképek közül: Kergemarhák máglyahalála, Fogyasszunk magyarokat, Halált hozó radiátor. Az első filmet sem a szakma, sem a közönség nem fogadta kitörő lelkesedéssel, a mű egyáltalán nem volt fogyasztható, az étvágya is elment tőle az embernek. A második bizonyos körökben már nagyobb sikert aratott, bár az a réteg, amelyről szólt, értetlenül és döbbenettel nézte végig. A Halált hozó radiátor werkfilmjét még mindig nem láthatta a nagyközönség, a színfalak mögött még mindig arról folyik a vita, nem kellett volna-e betiltani ezt a filmet.

Nem az állami, hanem a társadalmi cenzúra kivágott három főbb szereplőt is a szlovákiai megafilmből. Egyikük volt a hadúr, a másik a rendőrfőnök, a harmadik alakításától pedig az függött, eladható lesz-e Európában is a produkció. Alakításuk gyengének bizonyult, a főrendező azonban mára gondoskodott pótlásukról, bár kérdéses, hogy a két amatőr és a vidéki színházból igazolt színész képes lesz-e megoldani a feladatát. Ám az is igaz, hogy filmbéli partnereik sem Sztanyiszlavszkijnál tanulták a szakmát.

Csak nézünk, mint a moziban.

Újabb csapó.