Érzelem, igazodj!

Versmondó versenyeken a legzordabb zsűri is örülni tud az alsó tagozatos gyerekeknek, hiszen az ő esetükben még olyan nehéz rátelepednie egy szövegnek az egyéniségre, a szövegmondás közben unatkozó gyerekben még ott lapul a minden más iránt csillogó szemekkel érdeklődő „kis gazember”. Jelen esetben a zord zsűri még csak nem is sejtette, hogy a színre lépő kislányok, csak kislányoknak tűnő aktivistái a felelősségnek és lelkiismeretnek. Kétcopfos, mosolygós versmondó lány lépett a zsűri elé, s a zsűri boldog tudatlanságában nem is sejtette, hogy az a kis hely, melyet elfoglalnak a verssel megtöltött cserfes gyerekek, az önfeledt bohóságok játszóteréből már át is változott ideológiák csataterévé. A gyerek révén Wass Albert nemzetféltő verse szólal meg a máskor talán pimasz, most a magyar univerzumért aggódón kicsit remegő kislányhangon. Hamvas a pátosz, bicsaklik a kinyilatkoztatás, mégis a feladat működteti a lányt. A zsűri pislant kettőt és már örül is a következő pici lánynak. A javíthatatlan zsűri által ezúttal is csak gyereknek nézett gyerek Reményik Sándor üzenetével érkezett. Az elhivatottság és a hűség szavai kapaszkodnak a csengő hangba. A pannon kozmosz súlya nehezedik a kötött szvetterrel óvott kicsi vállakra, a szülőföld versből előtörő illata csiklandja a lány fitos orrát, s ő alig tántorogva cipeli az édes terhet. A zsűri már nem tudja magáról, zord-e avagy enyhe, zavartan tekintget egymásra. Nincs idő hitvány zsűri lelkekkel törődni, barna tekintetű kislány kezd bele Mécs László hitet, igazságot, honfiúi érzést követelő tüzes szövegébe. Harsonák hangja vész el a csendes lányban, barikádként magasodik a gyerek fölé a vers. A zsűri pánikszerűen hallgat, alig veszi észre, hogy újabb kislány szaval, s azon már senki sem csodálkozik, hogy a versenyző Reményik Sándor szemével lát gondot és bajt. Bolyong a mondanivaló, nyílik a mélység...

A verseny után a valamelyest magához tért zsűri rájött, a nemzeti gyermekosztag egy iskolából érkezett. „Van köze ezekhez a szövegekhez ilyen korú gyerekeknek?” – kérdezték a tanárnőt. Ő mosolyogva közölte: „Azt a könyvet, amiből a versek vannak, Orbán Viktor adta a gyerekeknek. S a kislányok mindenképpen abból a könyvből akartak szavalni, amit Viktor bácsi adott nekik.”