Érett a leváltásra

Igor Matovičról sok minden elmondható, ám az egy komoly érdeme, hogy a politikai korrupció témájában mindig tud új információkat előbányászni.

Azon sokáig lehetne vitatkozni, pontosan miért is mondott le idő előtt Tomáš Drucker belügyminiszter, ám vitathatatlan, hogy távozásának egyik fő motívuma a felesége vállalkozásaival kapcsolatos kellemetlen adathalmaz volt, amelyet az Egyszerű Emberek elnöke adagolt a nyilvánosságnak.

A profi krízismenedzser imázsa napról napra sérült, míg végül Drucker – figyelembe véve, hogy Ficóék egyébként is mennyire megkötik a kezét – a távozás mellett döntött.

Logikus, hogy az elmúlt hetekben a „rendszer” tökéletesítői és működtetői – elsősorban Fico és Kaliňák – nagyobb figyelmet generáltak, lelépésük mellett pedig a bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervek vezetőinek távozását követelte a tömeg. Most, hogy elég sokan lemondtak már azok közül, akiknek le kellett mondaniuk – az más kérdés, hogy a háttérben továbbra is ők mozgatják a szálakat –, kicsit több figyelem irányulhat azokra, akiknek normális esetben már régen fel kellett volna ajánlaniuk a lemondásukat.

Amikor Ján Kuciak utolsó cikkében rámutatott a mezőgazdasági dotációkkal való visszaélésekre, az egészet még el lehetett ütni azzal, hogy a maffia próbált új bevétellegalizáló csatornát találni. Aztán ahogy előjöttek a volt smeres képviselőnő ügyei Kelet-Szlovákiában, a leaszfaltozott parkolókra és repülőterekre kapott földművelési támogatások, majd az átvert mezőgazdászok panaszai, már látni lehetett, hogy rendszerszintű problémáról van szó.

Nem egy-két nagyszájú délolasz maffiózó eldorádója ez, hanem szlovákiai, belpolitikai probléma. Egy deformált rendszer, amelyből a politikai sápszedők évi tízmilliókat profitálnak, a becsületes polgárok kárára.

Hasonló kaliberű ügyek esetében automatikusan felmerül a szakterületet irányító miniszter felelőssége – főként ha nem tegnap érkezett, hanem már két éve vezeti a tárcát. Sőt, normális esetben a politikai kultúra részét képezi a lemondás felkínálása. Azóta viszont az is kiderült, vannak esetek, amelyekben sokkal konkrétabban tetten érhető a miniszter asszony felelőssége.

A Matovič által feltárt ügyek nagyban hasonlítanak a 2007-ben politikai földrengéshez és kormánykoalíciós szakítópróbához vezető nagyszalóki (Veľký Slavkov) botrányokhoz. Vannak vállalkozói körök, amelyek gyorsan és filléres áron jutnak olyan parcellákhoz, amelyeket nagyon rövid időn belül tudnak sok százszoros áron értékesíteni. Sőt, vannak panaszosok, akik éveken keresztül nem és nem tudják visszaszerezni a korábbi rendszerekben elkobzott földjeiket, ám amikor megjelenik egy remek kapcsolatokkal rendelkező „összekötő”, hirtelen mindent el lehet intézni – cserébe persze bagóért le kell passzolni a frissiben visszaigényelt parcellákat.

Gabriela Matečná nem csak földművelésügyi miniszterként felel politikai szempontból a történtekért. A 2012–2016-ban hatalmon lévő Fico-kabinet alatt a Szlovák Földalap igazgatója volt, így konkrét felelőssége van a visszaélésekben. Ha Robert Kaliňáknak és Tibor Gašparnak mennie kell(ett), Matečná pozíciója is tarthatatlan.

Úgy tűnt, a 2007-es botrány után megváltozik a földvisszaigénylési rendszer. Az utóbbi időben előkerülő esetek mutatják, nemcsak a bűnüldözés terén, hanem az államirányítás más területein is súlyos, rendszerjellegű problémákat kell orvosolni.

De kiknek? Azoknak, akik előidézték a gondokat és fenntartották a rendszert?